Közel félmillió forintot gyűlt össze adományként az első Hangya Peti Emlékversenyen

Közel félmillió forintot gyűlt össze adományként az első Hangya Peti Emlékversenyen

A Magyar Footgolf Szövetség tavaly elhunyt, alapító alelnökére, Hankó Péterre emlékezett a honi (és szlovák) footgolf társadalom. A közel 90 játékos részvételével zajló, első ízben rendezett versenyben északi szomszédunk klasszisa, Tomas Bartko diadalmaskodott, ő vihette haza a vándorkupát. A pénzdíjról, sok társával együtt lemondott a Hangya Peti Szeretetbank javára. A Hangya Peti Emlékversenyt, amin Péter fia, Milán is rajthoz állt, jövőre ismét megrendezi a honi szövetség.

A World Tour sorozaton 250 pontos, az OTP Fáy András Alapítvány hathatós támogatásával megvalósuló Hangya Peti emlékversenyen a 89 induló közül a szlovák Tomas Bartko bizonyult a legjobbnak, miután a kijelölt rúgásszámnál (par 144) 15-tel jobb eredménnyel teljesítette előbb a Fekete, majd az Albert pályát a Kisorosziban található Magyar Golf Clubban.

Mögötte, hét rúgással lemaradva, honfitársa, Tomas Kikus végzett a második helyen. A legjobb magyar a harmadik helyen záró Balogh Tibor (Royal) lett (-7). A top 10-ben több szétlövést is rendeztek, a negyedik helyért Érchegyi Csaba, Biró László és Főfai Sándor is playoffon kellett, hogy részt vegyen, miután mind a hárman -6-os eredménnyel zártak. Közülük Főfai Sándor lehetett a legboldogabb, övé lett a negyedik hely, Biró az 5., Érchegyi a 6. a végelszámolásnál.

A nyolcadik helyet Jan Horváth szerezte meg legyűrve Nagy Balázst egy másik szétlövésben. A tizedik pozíciót Czirbus Tamás kaparintotta meg, így Papp Péter lett a 11., míg Simonyi Gábor a 12.

A hölgyeknél Nagy Niki (FTC Footgolf) nyert, míg a junioroknál Kókai Bence (Royal) győzött. A negyven év felettiek népes mezőnyében Balogh Tibor, Érchegyi Csaba, Podusil György lett a sorrend, az ötven felettieknél Kocsis Sándor (BFGT) nyert. A Hankó Péter által alapított Milan Footgolf csapatának legjobbja, Kuts Zoltán lett, aki különdíjban részesült.

Hankó Krisztina, Hankó Milán és Gelencsér Gábor (fotó: Hole Hunters)

Hankó Krisztina, Hankó Milán és Gelencsér Gábor

A nap folyamán meg lehetett vásárolni a Hankó Péter blogbejegyzéseiből megjelent könyvet, aminek bevétele az általa alapított Hangya Peti Szeretetbank jótékonysági szervezetet gyarapítja. A tárgy és pénznyereményeket a játékosok túlnyomó többsége szintén felajánlotta jótékony célra. Több, mint harminc könyv talált gazdára, és Hankó Krisztina tájékoztatása szerint 350 ezer forint gyűlt össze, ehhez a Magyar Footgolf Szövetség minden induló után ezer forintot – összesen 90 ezer forintot – adományozott a szeretetbanknak.

A Hankó Péter tavalyi blogbejegyzéseiből készült könyv megrendelhető a szeretetbank.com címen.

EREDMÉNYEK

(fotók: Hole Hunters)


 


 


 

 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook