Népes magyar mezőny a nyitányon

Népes magyar mezőny a nyitányon

A hétvégén rajtol a világ legrangosabb sorozatának 2017-es kiírása. A European Footgolf Tour (EFT) negyedik szezonja a spanyolországi Mijas városában, a Cerrado del Aguila golfklubban kezdődik, ahol húsz magyar áll rajthoz.

A FIFG 100-as besorolású EFT-nyitány a Tour tizenegy állomásának első köre lesz, amin tizenhét ország százkét játékosa lép pályára. A pénteki edzésnapot követően szombaton és vasárnap 18-18 szakaszon bonyolítják a versenyt. Andalúziában húszfős magyar küldöttség száll harcba a pontokért. A körülményekre nem lehet panasz, húsz fok fölötti időjárás várta a játékosokat.

A tizenegy fordulóból a négy legjobb, plusz a zárókör eredménye számít a végelszámolásnál. A csapatverseny eredményeibe az összes állomás pontszáma beszámít.
2014-ben Lengyel Béla végzett az összetett harmadik helyen a végelszámoláskor és nyerte meg a záró, portugál fordulót, míg 2015-ben Tajtyi Róbert tudott versenyt nyerni Belgiumban. Tavaly a legjobb magyar Podusil György lett, aki 16. helyen fejezte be a szezont.

A magyar csapat:
Tajtyi Róbert, Podusil György, Czirbus Tamás, Papp Péter, Balázsi Csaba, Érchegyi Csaba, Kocsis Sándor (mind BFGT), Németh Gábor, Lichtner Zsolt, Sain Antal, Kálló István, Mayer Zoltán, Lengyel Béla (mind FTC), Hinora Ferenc, Badó Szilárd, Szmolicza Gábor (mindhárom Royal), Flink János, Biró László (mindkettő Outsiders), Gelencsér Gábor (EMFGSE) és Fófai Sándor.

 

 

 

 


 

Versenynaptár

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook