Bacskai győzött a nyitányon

Bacskai győzött a nyitányon

Közel száz versenyző részvételével bonyolították a Footgolf Országos Bajnokság 2017-es kiírásának első körét, a Szil Coop Footgolf Versenyt a Kisorosziban található Magyar Golf Club Fekete pályáján. A tavalyi felnőtt bajnok, Bacskai Bence toronymagasan végzett az élen.

A Footgolf Országos Bajnokság (FOB) nyitónapján, vasárnap közel száz játékos lépett pályára az MGC pályáján. Az idei első magyarországi World Tour verseny a világranglistán 100 pontosnak számít, míg a magas létszám – 94 induló – miatt a FOB 1. körében 250 volt a legmagasabb gyűjthető pontszám a honi pontvadászatban. Ennyi ponttal Bacskai Bence (Hole Hunters, balra) gazdagodott az első játéknapon. A kijelölt rúgásszámnál (par 72) hattal lőtt kevesebbet. Flink János (Outsiders) jött be a második helyre hárommal lemaradva a győztestől. A harmadik helyen többen is azonos pontszámmal végeztek. A 9-6-3-1 szabály alapján Czirbus Tamás (BFG) állhatott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

Úgy néz ki, maradt a jó forma – fogalmazott Bacskai Bence, aki a március 15-i, monori ünnepi verseny megnyerése után a FOB-on is a legjobbnak bizonyult. – Kétszer voltam játszani Kisorosziban az elmúlt időszakban, és ahogy szoktam, most is elkísértem páromat, Pannit az indulásom előtt, hogy azon túl, hogy segítsem a játékát, feltérképezzem a terepet. Tökéletes pálya, jól lenyírt fű várt minket, csak az ide-oda kavargó szelet kellett kizárni, mint zavaró tényezőt. A második szakaszon outot rúgtam, mégis azt éreztem, ez nem befolyásolja majd döntően az eredményemet. Így is lett, és mivel nyertem, nem bánkódom, hogy ott ekkorát hibáztam. Legközelebb Zircen lesz verseny, előveszem a pozitív emlékeimet, valamint majd a verseny előtt, szombaton megyünk gyakorolni, remélem, ott is marad a jó széria.

SONY DSC

A felnőtt férfi kategóriában is Bence bizonyult a legjobbnak, itt Németh Gábor (FTC Footgolf) lett a második, míg a harmadik helyen kialakult hármas holtversenyből a 9-6-3-1 szabálynak köszönhetően Bogár Krisztián (FTC Footgolf) jött ki a legjobban.

A negyven év felettiek kategóriájában Flink János (Outsiders), Czirbus Tamás, Balázsi Csaba (mindkettő BFGT) volt a sorrend, mondani sem kell, a harmadik helyen hármas holtverseny volt.

Az ötven fölöttiek csatájából Tóth György (Milan) jött ki a legjobban, megelőzve Kocsis Sándort (BFGT) és Parragh Dezsőt (TSC Hole For One)

Az újoncok versenye nagy csatát hozott. Az EMFGSE játékosa, Kiss Gyula csupán a 9-6-3-1-es szabály értelmében verte az első helyért a szintén 76 rúgást elérő Mayer Zoltánt (FTC Footgolf). Utóbbi klubtársa, Vajda Gábor (78) lett a harmadik.

A hölgyeknél egyetlen rúgás döntött az elsőségről. A kétszeres téli bajnok, Nagy Niki (FTC Footgolf, jobbra) 86 rúgással diadalmaskodott, megelőzve Pusztai Pannit (Hole Hunters, 87), míg a címvédő, Major Ilona (FTC Footgolf, 90) lett a harmadik.

A junioroknál a címvédő Kókai Bence (Royal, lent) magabiztos győzelmet aratott, míg a most debütáló Kastélydombi SE újoncai, Sipőcz Artúr és Karvasz Sándor végeztek érmes pozícióban.

SONY DSC

A csapatversenyt a BFGT nyerte az FTC és a Hole Hunters előtt.

A FOB nyolc fordulóból áll, a végelszámolásnál minden játéknap pontszámai adódnak össze. A következő fordulót Zircen bonyolítják április 30-án.

EREDMÉNYEK

REGISZTRÁCIÓ A MÁSODIK FORDULÓRA

A MÁSODIK FORDULÓ FACEBOOK ESEMÉNYE

 


 

 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
4
5
7
8
10
11
12
13
14
17
18
19
20
21
22
25
26
27
28
29

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook