Út Argentínába: 1. rész

Út Argentínába: 1. rész

 Január 5-10-ig Buenos Aires lesz a házigazdája a footgolf világbajnokságnak. A magyar csapat tizenhat fővel képviselteti magát a sportág második vb-jén. Sorozatunkban abc-sorrendben mutatjuk be a válogatott keretet.

Január 5-10-ig Buenos Aires lesz a házigazdája a footgolf világbajnokságnak. A magyar csapat tizenhat fővel képviselteti magát a sportág második vb-jén. Sorozatunkban abc-sorrendben mutatjuk be a válogatott keretet.

Az idei országos bajnokság negyven éven felüliek kategóriájának győztese, egyben az abszolút rangsor harmadikja, Balázsi Csaba sokáig röplabdázott, majd labdarúgó-kapusként tevékenykedett. Aztán, amint betette a footgolf a lábát hazánkba, kipróbálta az új sportágat, és már öt éve ennek hódol.

– Akikkel együtt fociztam, hívtak, hogy próbáljam ki. Az elején nagyon rosszul ment a játék – mondta az idei országos bajnokság szenior bajnoka. Bevallása szerint hiába volt kapus, a nagy rúgások sosem voltak az erősségei, pedig a footgolfban erre nagy szükség van a kezdőlövéseknél.

– Csapattársaim végezték el a kirúgásokat, alig rúgtam túl a tizenhatoson a labdát. A footgolfos évek alatt aztán ezt sikerült javítani. A társak pedig folyamatosan segítettek, és szinte a nulláról sikerült felzárkózni az élmezőnyhöz.

Csaba heti kétszer-háromszor jár gyakorolni, és szinte minden hétvégén van valahol verseny.

– Ha kimegyünk játszani, van, hogy öt-hat órát is ott vagyunk, ez segít, hogy egy versenyen, ahol mondjuk három óra alatt megyünk végig a tizennyolc szakaszon, végig tudjunk koncentrálni. Ebben nagyon sokat kell még fejlődnünk nekem és csapattársaimnak is. Ha egy lyukat elrontunk, az sokszor rányomja a bélyegét a további játékunkra.

 

 
 
 
 
 
 

Versenynaptár

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook