„Beírtuk magunkat a magyar golf történelmébe"

„Beírtuk magunkat a magyar golf történelmébe"

Dobogóban reménykedik a kapitány a Magyar Nyílt bajnokságon

A válogatott szövetségi kapitánya Szigeti Csaba elégedetten nyilatkozott az European Team Shield versenye után, ami nem is csoda, hiszen a felnőtt férfi válogatott bronzérmet szerzett Zágrábban. Mint mondta, a fiúk a teljesítményükkel beírták magukat a magyar golf történelmébe.

„Nagyon büszke vagyok a csapatra! Egészen az utolsó lyukig harcoltak, és a fiúk Závaczki Bálint és Csányi Olivér vezetésével megszerezték a harmadik helyet”– kezdte nyilatkozatát a kapitány.

Hozzátette, egy EGA érem egyedülálló dolog, és a csapattagok egytől-egyig megtettek mindent, így megérdemlik a sikert, hiszen erős mezőnyben érték el a bravúrt nagyon nehéz pályán, míg a lányok szintén nagyot küzdve lettek az ötödikek.

„Tudatos döntés volt, hogy idén nem a Divízió II-es Csapat Európa-bajnokságon indultunk. A lehetőségünk ugyan meg lett volna rá, de számomra fontosabb, hogy lépésről lépésre haladjunk. A lányoknál, hogy versenyképesek legyünk maximum 2, míg a fiúknál 1 hcp alatt kell lenni az eredményes helytálláshoz. Ezért tettem le a voksomat az European Team Shield mellett, amelynek mezőnye nagyon erős volt. Számos induló pluszos hendikeppel rendelkezett, így fel kellett borítanunk a papírformát a dobogóhoz.  

A pálya sem volt egyszerű. Hosszú és szűk volt, nehezen támadható fairway-ekkel, így egy minimális hiba és rögtön nehéz szituációba kerülhettünk: víz, vagy vesztett labda. De ezekkel is sikeresen megbirkóztunk.”

Ezután a csapattagok teljesítményére is kitért.

„Závaczki Bálint és Csányi Olivér játékán látszott, hogy nemzetközi rutinnal rendelkeznek. Nyomás alatt, kiélezett szituációkban is jó döntést hoztak és szállították a csapatnak az értékes pontokat. Meznerics Gergő és Simon Dániel először játszott együtt párban és napról napra érződött, ahogy egyre jobban összeszoknak. A jövőre nézve biztató jeleket mutattak.

A lányok sajnos kikaptak az első match play körben a görögöktől, így elvesztették az esélyt, hogy éremért játsszanak. Ettől függetlenül nem adták fel és megszerezték az ötödik helyet. Vadkerti Adél jól játszott, érződött rajta, hogy Amerikában pallérozódik, míg Briglovics Boróka kezd egyre jobb formába lendülni a kihagyása után. Párosunk, (Nagy Klára és Kiss Polett Karolina) debütáló felnőtt válogatott versenyén hasznos tapasztalatokkal gazdagodhatott, amelyből építkezhet a jövőben.

Összességében nagyon fontos lenne, hogy a válogatottaink játékosai a fejlődésük érdekében minél több nemzetközi versenyen mérettessék meg magukat.”

Beszélgetésünk végén természetesen a közelgő 40. Magyar Amatőr Nyílt Golfbajnokság is szóba került, ahol a kapitány árgus szemekkel figyeli majd tanítványait és szorít egy magyar dobogóért.

„A zalacsányi pálya véleményem szerint viszonylag könnyen játszható, bárhol is van az elütő. Ám ha feltámad a szél, akkor okozhat meglepetéseket és mindent át tud írni, mivel a greenek nem olyan nagyok. Egy jó tervezett nagyon szép pálya és Magyarországon minőségileg talán a legjobb.

Abban bízom, hogy a válogatott játékosok között, - gondolok itt mind a junior, mind a felnőtt nemzeti együttesre - lesz olyan, aki felállhat a dobogóra, ami nagy siker lenne az országra, valamint a magyar golfra nézve is. A nőknél és a férfiaknál is vannak esélyeseink. Ezért szorítok majd a hétvégén!”

 

 
 
 
 
 
 
 
 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

 

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook