„Kiemelt helyre kerül az első EGA érmem!”

„Kiemelt helyre kerül az első EGA érmem!”

Még egy utolsó megmérettetés a vakáció előtt

Nagyon intenzív időszakon van túl többszörös junior bajnokunk Závaczki Bálint, akinek nem telt el úgy hétvégéje, hogy ne versenyezzen. Olyan nagy tornákon indult, mint a Szlovén Junior Bajnokság, a The Junior Open, a Young Masters, vagy az European Team Shield, ahol a dobogóra állhatott a magyar felnőtt válogatott tagjaként. Pár nap múlva pedig a Magyar Amatőr Nyílt Golfbajnokságon áll az elütőre Zalacsányban.

„Nagyon jó hetek állnak mögöttem, sok hasznos tapasztalattal és meghatározó élményekkel gazdagodhattam. Szlovéniában a kategóriámban megcsíptem a dobogót, majd Skóciában minden idők legjobb magyar eredményét sikerült hoznom (T13.). A Young Mastersen pedig egy nehéz pályán kellett helytállnunk a csapattal, ahol egy picit mindenki elmaradt a várttól, de a napi egy eagle, mindenképpen emlékezetes marad”– kezdte értékelését, majd a zágrábi European Team Shieldről is örömmel beszélt:

„Nagyon jó volt a csapat és sikerült felvennünk a kesztyűt a nálunk erősebbekkel is. A hazai csapat (horvát) ellen nem volt szerencsénk, így lemaradtunk a döntőről, de nem vagyunk csalódottak, hiszen az utolsó napon megszereztük a bronzot, amely az első EGA érmem, így kiemelt helyre kerül a vitrinemben (nevet). Csányi Olivér nagyszerűen teljesített, Meznerics Gergő és SimonDániel is derekasan küzdött. Nagyszerű hétvége volt, nem csak nekünk, de a magyar golfnak is!”

Bálint elárulta, hogy hamarosan egy kis vakáció következik, előtte azonban még szeretné feltenni a pontot az i-re a hétvégi Magyar Amatőr Nyílt Golfbajnokságon.

„Elsődleges célom, hogy akár csak tavaly, a legjobb magyar eredményt szállítsam, és persze nem lenne rossz dobogóra állni, de ez nagyban függ a külföldiektől is. A Zala Springs pályája tökéletes helyszín, nem is lehetne jobb helyen a háromnapos torna. Biztos, hogy kiválóan előkészített pálya vár majd ránk. Igyekszem odatenni magam, hogy minél jobb szájízzel mehessek el egy kicsit vakációzni!”

 
 
 
 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
5
6
7
8
9
11
12
13
14
15
16
17
21
22
23
24
27
28
29
30

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook