Jó hangulat és telt ház a dupla fordulón

Jó hangulat és telt ház a dupla fordulón

A hétvégén zajlott az idén negyedik évét ünneplő Lugosi Golf Tour 4-5. fordulója Balatongyörökön. A hőség ellenére mindkét nap 50 induló állt rajthoz. A verseny főszervezőjét, Lugosi Balázs kérdeztük, minek köszönhető a verseny jó hangulata:

„Azt hiszem, hogy itt nálunk igazán sportszerető közönség van, akik szeretik a jó versenyhangulatot, a felkonferálást a startnál, valamint azt, hogy tényleg igyekszünk minden játékosunkkal személyesen foglalkozni. Emellett természetesen a kimagasló értékű díjazás is vonzóvá tesz minket, hiszen nettó első játékosaink minden versenyen hévízi szálloda vouchert kapnak, greenfeevel a balatongyöröki pályára. A többiek pedig golf tv csatorna előfizetéseket, értékes kamerarendszereket, valamint ajándékcsomagokat nyerhetnek. Azt hiszem a jó hangulat mellett a kiemelkedő díjazás is sokat számít. Balatongyörökön pedig mindig jó hangulatban tudok versenyt szervezni, igazán sok figyelmet kapnak a játékosok, Gschwendtner Sonja nem hiába lett az Év Klubmenedzsere.”

 

Mindkét forduló Berkenyei Daniella elsőségével zárult, aki 38-as, illetve 39-es eredménnyel hódította el a Bruttó győztesnek járó díjat. A bruttó mellett természetesen nettóban is értékelték a résztvevőket.

Részletes szombati EREDMÉNYEK ITT!

Részletes vasárnapi EREDMÉNYEK ITT!

 

HG Mit emelnél ki a golfiskolátok idei évéből?

LB Idén nagyon fontos golf-szakmai programokat szervezünk tagjainknak, ami hiánypótló kezdeményezés a részünkről. Workshopokat, előadásokat szervezünk az idei évben versenygolf, erőnléti edzés a golfhoz, sporttáplálkozás, sportpszichológia témakörökben, hogy csak a legizgalmasabbakat említsük. Hat ilyen programunk van erre az évre. A harmadik workshopunk augusztus 13-án lesz Óbudán, az Academy Golf Clubban 17.00-tól. Ezek a szakmai programok vendégek számára is látogathatók 30.000 forintos belépőért. Tagságunk emellett komoly kedvezményekkel golfozhat a partner-klubjainkban. Az érdeklődők a honlapunkon találnak részleteket a Tagság menüpont alatt.

HG Mikor lesz a következő versenyforduló?

LB A záró fordulónkat idén augusztus 25/26-án tervezzük Hencsére. 36 lyukas golfverseny lesz, melyre profi játékosokat is hívunk pénzdíjért (ezt a lehetőséget tavaly teremtettük meg először a profiknak, a Lugosi Trófeáért), de még a héten kezdeményezünk egy Doodle szavazást, hány amatőr versenyzőre számíthatunk Hencsén.

HG Ajánlanád esetleg valamelyik videódat nekünk a hétre?

LB Igen, legújabb videóm a fa mellől egy menekülő ütés. Apropója ennek a videónak, hogy a hencsei profi bajnokságon idén sokszor kerültem fa mögé!

 
 
 
 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
5
6
7
8
9
11
12
13
14
15
16
17
21
22
23
24
27
28
29
30

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook