Tóbiás a marokkói divatdiktátor

Tóbiás a marokkói divatdiktátor

A 2016-os év edzője visszatért Agadirba, ahol jó ismerősként, már-már barátként fogadták.  A Highland pro-ja elárulta lapunknak, hogy a helyi Caddy Masterek a legjobban öltözött profiként tarják számon.

„Jó újra visszatérni, az idő ismét fantasztikus a csapat nemkülönben. Igazi törzsgárdával dolgozhatok a héten: Pethő Andrea, Gombos Gyula, Gyarmati János, Lükő Orsi, Csegezi László, Kovács Hedvig, Gyöngyössy István, Bárán Laci, Jakus Csilla. Mindegyikük nagyon lelkes. Igazi hobbigolfozók, akik idén már belekóstolnak majd a versenygolfba is. Így a klubversenyek mellett a ranglistaversenyeken, valamint egy-egy bajnokságokon is megmérettetik magukat.”

Az edzőtábor programja a szokásosan alakul.

„Minden reggel 3 órás range játékkal kezdünk kettő, három, illetve négyes csoportokban, majd 9 lyukas pályajáték következik a Tikida Golf pályáján. Este pedig finom vacsorával és kellemes beszélgetéssel zárjuk a napokat. Igyekszünk minél jobban felkészülni a szezonra!” – zárta gondolatait Zsolt, aki csoportjával egészen szombatig tartózkodik Északnyugat-Afrikában.

 


 

 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
3
4
7
8
9
10
11
14
16
17
23
24
25
28
30
31

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook