Hová tűnt Lengyel Lilla?

Hová tűnt Lengyel Lilla?

(kép: Forest Hills Golf & Country Club Facebook)

Lilla, már régóta nem hallatott magáról, majd, - mint derült égből villámcsapás - megnyerte a zirci Herend Kupát. Előtte viszont, vajmi keveset hallottunk róla, így hát felkerestük, hogy mesélje el, mivel tölti mindennapjait

HG A Palik Lászlótól, oly sokszor idézet mondattal kérdezhetném tőled: „Hova tűnt Damon Hill? ”Mi újság veled…. Régen hallottunk rólad?

- Az elmúlt években a prioritást az egytemen való továbbtanulás jelentette számomra. Emiatt a golf egy kicsit háttérbe került, persze amint időm engedte kijártam gyakorolni és hétvégenként pedig, mikor nem kellett annyit készülni egy-egy vizsgára, akkor kikapcsolódásként részt vettem az anyaklubomban, az Old-Lake Golf Club-ban megrendezett versenyeken.

HG A hétvégén sikerült megnyerned a zirci Herend Kupát, hova került otthon a trófea?

- A Zirci pálya nagyon jó állapotban volt. Köszönettel tartozunk érte a klubnak és azoknak az ott dolgozóknak, akik ezt lehetővé tették nekünk. A flightunk nagyon jó kis csapat volt, egymás közt is szorosak voltak az eredmények, így oda kellett tenni magunkat. Mindenki nagyon jól teljesített.  A bruttó díj megnyerése nagy önbizalmat és lendületet adott nekem  a további megmérettetésekhez.

A versenyen jó volt a rövid játékom. Chip puttra hoztam a szakaszokat, aminek nagyon örültem, hiszen az eddigiekben ezt a részét kellett fejleszteni a játékomnak, de úgy látszik a sok gyakorlás és az edzőmtől, Szigeti Csabától vett órák meghozták az eredményt.  A megnyert herendi porcelán pedig előkelő helyet foglal el a szobámban.

HG A felnőtt női válogatott tagja lettél, hol lesz a következő verseny, mi a cél a szezon második felében?

- A hónap hátralévő részében inkább a gyakorlásé lesz a főszerep. Készülök az augusztusi Magyar Amatőr Nyílt Bajnokságra és a női válogatott bulgáriai szereplésére. A másik fő cél, hogy minél több versenyen elinduljak, és csökkentsem  a hendikeppem.

HG Mit jelent számodra a felnőtt női nemzeti együttes keretéhez tartozni?

- Nagyon nagy megtiszteltetés. Szeretném megköszönni Szigeti Csabának és Scridon Laurának a magyar válogatott két szövetségi kapitányának a bizalmat, hogy ennek a nagyszerű csapatnak a tagja lehetek, hiszen tőlük és csapattagoktól is sokat tanulhatok.

HG Ha éppen nem golfozol, akkor mivel töltöd a szabadidődet? Hogyan kapcsolódsz ki?

- Barátaimmal találkozom és szervezünk különféle programokat, de emellett a családi vállalkozásokban is aktívan részt veszek.

HG Megvan már, hogy idén hová mész nyaralni?

- Tervben van egy-két külföldi út, de ezek időpontja még nincs véglegesítve. Természetesen az elmaradhatatlan balatoni kiruccanás mindenképp meglesz. A többi pedig majd alakul.

 


 

 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
4
5
7
8
10
11
12
13
14
17
18
19
20
21
22
25
26
27
28
29

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook