Visszatekintő: Mi történt tavaly a Mid-Am Bajnokságon?

Visszatekintő: Mi történt tavaly a Mid-Am Bajnokságon?

Az már néhány nappal ezelőtt eldőlt, hogy idén telt ház lesz a hétvégén rendezendő Magyar és Nemzetközi Mid-Am Golfbajnokságon. Mielőtt azonban elkezdődne a 2018-as verseny, tekintsünk együtt vissza, mi történt tavaly.

Kiváló hangulatban zajlott a 2017-es torna. A Robert Trent Jones Jr. tervezte Zala Springs Golf Resort 18 szakaszos bajnoki pályáján változékony, olykor embert próbáló időjárási körülményekkel is meg kellett küzdeniük a résztvevőknek és a szervezőknek. Az utolsó nap például, a hirtelen lezúduló özönvízszerű eső miatt, a versenybizottság másfél órára felfüggesztette a játékot. 

Nemzetközi bajnokság

A címvédő osztrák Prem Franz, hihetetlen hajrát produkált, hiszen az első két nap csupán az élmezőny hátsó traktusában állt. Kevesen gondolták volna, hogy a finálé legjobb eredményét szállítva (-1), 2016 után ismét a dobogó legfelső fokán fog ünnepelni. Pedig így történt… 230 –as (79, 80, 71) összeredménnyel egy ütéssel előzte meg az amerikai, Phillip Rietema-t 231 (77, 75, 79), és a harmadik helyen a végző, horvát Vucemil Zeljko-t 231 (82, 76, 73).

Hazai bajnokság

A nyílt kategóriához hasonlóan a magyar férfi mezőnyben is nüanszok döntöttek a bajnoki cím sorsáról. 2017-es évben a Magyar Mid-Amatőr Golf Egyesület elnöke, Zilahy Csaba 234 (77, 80, 77) örülhetett a legjobban, aki 2013 és 2015 után ért fel újra a csúcsra. Az ő nevéhez fűződik még a nap egyik legszebb megmozdulása is, ugyanis a pálya 11. szakaszának par 5-ösén, eagle-t ért el. Az ezüstérmet az idei évben remek teljesítményt nyújtó Meznerics Gergely 235 (77, 77, 81) kapta, míg a dobogó harmadik fokára Krämer András 240 (79, 81, 80) állhatott.

A legjobb magyar női játékos, a hazai golfozók Nellije, Kecskés Kornélia 286 (95, 94, 97) lett, Oravecz Orsolyát 310 (102, 111, 97) és Dr. Erdei Évát 317 (108, 103, 106) megelőzve.

A bruttó értékelés mellett, nettóban is díjazták a résztvevőket, nemek szerint.

A férfiaknálaz első hat helyezett kapott díjat: Hadfi Dániel, Nagy Csaba, Vargha András, dr. Bognár László, Koppány Krisztián, Bibity Zsolt sorrendben.

A nőknél a top hármat díjazták: Oravecz Orsolya, Luu Thi Thu Huong, Dr. Erdei Éva.

 

 
 
 
 
 
 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
3
4
5
6
7
10
11
12
13
17
18
19
20
21
24
25
26
27
28

 

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook