Dibusz lábadozik, de már játszana!

Dibusz lábadozik, de már játszana!

A 2015-ös szenior bajnokság második helyezettje, Dibusz László túl van egy kisebb beavatkozáson, miután jobb térdében porcleválást diagnosztizáltak. A szenior bajnokságot emiatt sajnos ki kellett hagynia, pedig az esélyesek sorában volt.

A műtét, szerencsére komplikációmentesen zajlott, Dibusz a legjobb specialisták kezében volt. A telefonbeszélgetés ideje alatt éppen a kontrolra várt. Szeretne mielőbb visszatérni a pályára.

 „Ezeknél a műtéteknél a térd körüli részt feltöltik valamilyen folyadékkal, és a műtét alatt és után a folyadék fokozatosan távozik. Így sajnos, a kontroll nélkül, még nem tudom megmondani, meddig fog tartani a rehabilitáció. Már kevésbé duzzadt, mint a múlt héten, szépen gyógyul. Szerintem a térd tipikusan az a testrészünk, amit folyamatosan használni kell, hogy „működjön”. Én is így teszek, remélve, hogy a jövő héten már golfozhatok.”

Habár a magyar szenior bajnokságon nem vehetett részt, azért nyomon követte az eseményeket.

„A verseny nem volt meglepetés, minden a papírforma szerint zajlott.  Horváth Joseph nyert, ami nem meglepő, mivel ő több, mint hobbi golfos. Remek játékos, profi mentalitással. Ahogy előzetesen is mondtam Koplányi lehet az egyik titkos favorit, mivel stílusának nagyon fekszik a kisoroszi pálya. Ez be is jött valamelyest, az első két körben nagyon szépen teljesített, ám a harmadik nap már nem sikerült olyan jól, így lehetősége nyílt a vetélytársaknak, hogy megelőzzék őt. Kovács Titusz – a sérüléséből felépülve - remekül küzdött, jó hajrájának köszönhetően lett második.”

 
 
 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
4
5
6
7
8
9
10
11
15
16
17
18
19
23
24
25
26
27
28
31

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook