BUDAPESTRE ÉRKEZETT AZ EGYEDÜLÁLLÓ FOTÓKIÁLLÍTÁS

BUDAPESTRE ÉRKEZETT AZ EGYEDÜLÁLLÓ FOTÓKIÁLLÍTÁS

A spirituális szépség megújítása a művészetben, a lourdes-i stációk

Maria de Faykod magyar származású Franciaországban élő szobrászművész világhírű Lourdes-i Keresztútját bemutató különleges fotókiállítás nyílt meg február 22-én a Pesti Vigadó Galériájában. A Béres Alapítvány támogatásával megvalósuló kiállítást – mely több magyarországi és határon túli helyszín után most először látható a fővárosban – dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára nyitotta meg. A megnyitón beszédet mondott dr. Feledy Balázs művészettörténész, a vendégeket Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke köszöntötte. Maria de Faykod – aki nem csak a szobrok, hanem a kiállítás anyagát képező művészfotók készítője is – az ünnepi eseményt személyes jelenlétével tisztelte meg.

Magyarországra érkezett a világszerte jól ismert magyar származású szobrászművész, Maria de Faykod, hogy részt vegyen legismertebb munkáját, a 17 stációból álló Lourdes-i Keresztutat bemutató fotókiállításának megnyitóján. A monumentális szobor-együttest 10 évvel ezelőtt állították fel a Lourdes-i Kegyhely megrendelésére, az egyháztörténet egyik legfontosabb Mária-jelenésének 150. évfordulója tiszteletére. Mára a több mint 100 tonnányi carrarai márványból készült Lourdes-i Keresztutat zarándokok milliói keresik fel, hogy a Krisztus szenvedésének és feltámadásának misztériumát megjelenítő művészi alkotásból vigaszt és erőt nyerjenek. A Vigadó Galériában megnyíló kiállításon a stációk a szobrászművész által készített művészi fotókon keresztül kerülnek a látogatók elé. A különböző megvilágításban és nézőpontból készített, részletgazdag felvételek segítségével Maria de Faykod feltárja Keresztútjának mély és összetett tartalmát. A képek, akár a szobrok, megszólítják és elmélkedésre késztetik a szemlélőt.

Ez a különleges fotókiállítás a Béres Alapítvány segítségével az elmúlt két év során eljutott Esztergomba, Pécsre, Székesfehérvárra, Máriapócsra, Pannonhalmára, Nagyváradra, és most először látható Budapesten, ahol a Magyar Művészeti Akadémia fellegvárában, a Pesti Vigadóban találkozhatnak vele az érdeklődők.

Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke így fogalmazott a megnyitón: „Akinek volt alkalma, hogy végigjárhatta Maria de Faykod Lourdes-i Keresztútját, biztos, hogy sohasem felejti el azt. A rendkívüli hatást kiváltó szobrok titka a bennük jelenlévő formai és tartalmi szépségben rejlik. Nemcsak esztétikailag lenyűgözőek ezek a műalkotások, de tartalmilag is azok, mert örökérvényű igazságokat közvetítenek felénk. Ezekre az igazságokra pedig a mai, útját kereső, el-eltévelyedő emberiségnek óriási szüksége van. Sorsajándék számomra, hogy megismerkedhettem Maria de Faykoddal, akivel nemcsak magyarul értettük meg egymást, de a lélek nyelvén is. Így születhetett meg ez a kiállítás-sorozat, és mindkettőnk számára nagy öröm, hogy a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával a Vigadó Galériában is találkozhatnak most vele az érdeklődők.”

„Ilyen nagyszabású szobor együttes, tudomásom szerint, még nem készült Európa szakrális művészetében. Maria de Faykod ábrázolásai nem naturálisak, hanem idea teremtőek. Művei az ember lelkiségét ábrázolják, a márvány pedig engedi e misztérium kifejezését. Figuralitása sosem profán, hanem mindig szent. A 14 helyetti 17 stáció nem csak teológiailag újszerű, hanem művészetileg is különleges. Fotókról általában nehéz megítélni egy szobrot, de nála fotó és szobor egyaránt magas minőség!” – méltatta a kiállítást dr. Feledy Balázs művészettörténész.

A Béres Alapítvány támogatásával megvalósuló, Jézus kínszenvedésétől a feltámadásig című fotókiállítás 2018. február 22. és március 18. között látható a Pesti Vigadóban.

 
 
 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
4
5
6
7
8
9
10
11
15
16
17
18
19
23
24
25
26
27
28
31

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook