Veronai baleset: átvette a TF Hőse-díjat a diákokat mentő tanár

Veronai baleset: átvette a TF Hőse-díjat a diákokat mentő tanár

A Testnevelési Egyetem (TE) csütörtöki szenátusi ülésének elején átvette a TF Hőse-díjat Vígh György testnevelőtanár, aki több ember életét mentette meg a veronai busztragédiában.

Az intézmény honlapjának beszámolója szerint az elismerést Mocsai Lajos rektor, a TE vezetői, valamint a szenátus tagjai adták át Vígh Györgynek.
Vígh György – a TF korábbi hallgatója, a Szinyei Merse Pál Gimnázium testnevelő tanára – saját életét kockáztatva hat gyereket, illetve sportolót mentett ki a lángok közül, amikor tavaly január 20-án éjjel a sítáborból hazafelé tartó magyar autóbusz balesetet szenvedett az olaszországi A4-es autópályán.
A buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyerek, 11 felnőtt és a két sofőr. A tragédiában tizenheten haltak meg, köztük Vígh György két gyereke. A baleset után az olasz sajtóban megjelentek Vígh és feleségének nyilatkozatai az ütközés utáni percekről. Az anya próbálta beszorult lányát kihúzni, de nem sikerült.

MTI

 
 
 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
4
5
6
7
8
9
10
11
15
16
17
18
19
23
24
25
26
27
28
31

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook