A kávé világnapja

A kávé világnapja

Lehet fekete, tejes, espresso és sok más formája is, mind emellett az is biztos, hogy sokak kedvence

A '80-as években Japánból indult el a kezdeményezés, hogy minden év szeptember 29-én megünnepeltük a kávékultúrát. 2009 óta hivatalos a kávé világnapja!


A kávé szó eredetének megfejtésére két megoldás is kínálkozik. Az elterjedtebb vélemény szerint egy etiópiai vidék, Kaffa nevéből származik, ahonnan a kávét Jemenbe szállították. A másik lehetőség az arab kahwa szó – amelyből a mi kávé szavunk ered, ez azonban eredetileg bort jelentett, s csak később vitték át a megnevezést a fekete italra. A 16. században már az egész arab világban a főzött, élénkítő hatású italt jelentette.

Mára már pedig egy egész kultúra épült fel a kávéfogyasztás köré. Leginkább a kávé kultúrát az élettel telt kávéházakra vezethetjük vissza, ahol nagy irodalmárjaink egy forró feketéért strófákkal vagy könyvük egyik fejezetével fizettek. Ezért ez a leginkább ideális időszak, amikor a kultúra és a kávé találkozásáról beszélhetünk.


Ma már pedig száma sincsen a különböző kávézóknak, amik a plázákban egymás után sorakoznak. Ezért is mondhatjuk, hogy lassan egy trenddé alakult ezekben a kávézókban való italfogyasztás.


Ráadásul kiderült, hogy évekkel hosszabbíthatja meg az életedet a kávé. Napi három csésze kávé fogyasztása jelentősen csökkenti a „bármilyen okból” bekövetkező halálozás kockázatát állítják a kutatók. Különösképp a keringést, illetve az emésztést érintő betegségeket segít elkerülni.


Egy brit kutatás során azt találták, hogy azok a férfiak, akik naponta legalább három csésze kávét fogyasztottak, 18 százalékkal, míg a nők 8 százalékkal kisebb valószínűséggel haláloztak el, mint azok, akik nem ittak kávét.


Egy másik amerikai kutatás során azt találták, hogy akik naponta 1 csésze kávét ittak meg, azok átlagosan 12 százalékkal, míg akik 2-3 csészével fogyasztottak, akik 18 százalékkal kisebb eséllyel haltak meg a vizsgált időszak alatt, mint a nem kávézók.


A szakemberek szerint egyébként nem a koffein, hanem a kávéban található antioxidánsok és fenolvegyületek lehetnek jótékony hatással az egészségre. Ezt támasztja alá az is, hogy a kutatások során a koffeines és koffeinmentes kávét fogyasztók halálozási aránya egyaránt alacsonyabb volt azokénál, akik semmilyen kávét nem isznak.

 


 


 


 

 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook