Felülne a 457 km/h sebességű vonatra? Megdöntötték a Hyperloop sebességrekordját!

Felülne a 457 km/h sebességű vonatra? Megdöntötték a Hyperloop sebességrekordját!

Müncheni mérnökhallgatók tesztjárműve körözte le Elon Musk találmányát.

Zsinórban harmadszor nyert a Müncheni Műszaki Egyetem hallgatóinak csoportja a SpaceX szokásos Hyperloop versenyén - írja a BBC. A technológia ötletével Elon Musk techvállalkozó hozakodott elő még 2012-ben, a megvalósítást azonban eleinte átengedte más cégeknek, és csak később szállt be újra a fejlesztésbe. Ennek részeként rendezik meg évről évre a Hyperloop versenyt.

A technológia lényege, hogy egy vasúthoz hasonló közlekedési eszköz a föld alatt, egy vákuumos csőben száguld akár ezer kilométer per órás sebességgel – kiküszöbölve több, sebességet csökkentő fizikai tényezőt, mint például a légellenállás.

A versenyen a diákok a saját prototípusukkal indulhattak, idén a szervezők külön kikötötték, hogy – a korábbi versenyekkel ellentétben – a benevezett járműveknek saját magukat kell meghajtaniuk. A Müncheni Műszaki Egyetem csapata ezzel feljavította saját, tavalyi rekordját: a csővasútjuk ezúttal 457 kilométer per órás sebességgel száguldott a tavaéyi 323 helyett. A második a Delfti Egyetem, a harmadik a svájci EPF Loop csapata lett.

hvg.hu

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook