Okosfülhallgató, ami 15 nyelvre fordít

Okosfülhallgató, ami 15 nyelvre fordít

Zsebtolmács a fülbe

Eddig csak sci-fi volt, most már a mindennapjaink részévé válhat, a Waverly Labs olyan okosfülhallgatót dobott piacra, amely tizenöt nyelven ért és azonnal fordítja a beszélgetést.


Az Index cikke szerint a Pilot angol, francia, olasz, portugál, spanyol, német, orosz, arab, görög, hindu, lengyel, török, mandarin, japán és koreai nyelven is tud.


Az eszközt androidos és IOS okostelefonnal is lehet szinkronizálni, a fordítást a telefonos keretszoftver végzi. Beszélgetés előtt állítsuk be a hallott nyelvet és azt, amelyikre szeretnénk, hogy az eszköz fordítson. Az egyik vezeték nélküli fülhallgatót partnerünknek átadva beszéljünk bele a mikrofonba, a szoftver pedig villámgyorsan közvetít a tárgyaló felek között.

Egyik hátránya jelenleg, hogy a szöveg feldolgozása és a fordítás között a fejlesztők szerint még hosszabb idő telik el, de már dolgoznak ennek lerövidítésén. A másik, hogy egyelőre csak annak a beszédét fordítja le, aki viseli a fülhallgatót, de ígérik, hamarosan mindenkit megérthetünk vele, aki a környezetünkben beszél.
 

Az eszközt a waverlylabs.com honalpjáról lehet előrendelni, egyelőre korlátozott számban, 250 dollárét.

 

 
 
 
 
 
 

Versenynaptár

Közösségi oldalaink



Média ajánlat - impresszum

Facebook