Szombaton, a Prágától nem messze található Areál Botanik goflpályán rendezett versenyt a cseh szövetség. Nyáron már jártak ott a mieink, és akkor kisajátították a dobogót. Most csak Podusil György képviselte hazánkat, nála viszont nem akadt jobb.
A Footgolf Országos Bajnokság (FOB) hatodik, zirci fordulóját követően a ferencvárosi Németh Gábor kvalifikálta magát a januári, argentin világbajnokságra. A bajnoki fordulón a korábbi szlovák válogatott Jan Kozák is részt vett.
Az idei Footgolf Országos Bajnokság (FOB) kétszer is elhagyja törzshelyét, a Magyar Golf Clubot, és a 2015-ös sorozatban debütáló zirci Forest Hills Golf Clubban már második alkalommal rendeznek fordulót a hétvégén.
A hétvégén a Cambridge melletti, kizárólag footgolf céljára kialakított Milton Parkban a European Footgolf Trophy Tour (EFTT) tizenegyedik állomását bonyolították. Tajtyi Róbert a két nap alatt mínusz 14-et (!) játszva huszadik lett.
Tajtyi Róbert, Podusil György, Balázsi Csaba és Czirbus Tamás képviseli hazánkat a hétvégi, brit openen, azaz a European Footgolf Trophy Tour (EFTT) tizenegyedik állomásán.
Több mint 23 ezer követője van a legnagyobb közösségi oldalon a Manchester United Fanatics Clubnak, Magyarország legnagyobb vörös ördögökért rajongó csoportjának. A honlap szerkesztői az I. Szent István Footgolf Kupán próbálták ki a játékot.
Méltóképp ünnepelte meg az államalapítást a honi footgolf társadalom. A Hole Hunters első ízben rendezte meg a Szent István Kupát a monori Paplapos footgolf pályán. Dupla annyian neveztek, mint azt a szervezők várták.
Az első Szent István Footgolf Kupát augusztus 20-án rendezik a monori Paplapos footgolf pályán. A Hole Hunters rendezi a tornát, ahol az ország legjobbjai négy kört mennek.
Gőzerővel készül a magyar mezőny a Footgolf Országos Bajnokság (FOB) hátralévő fordulóira. Szeptember első hétvégéjén Zircen rendezik a következő versenyt. A Forest Hills Footgolf Kupával hangoltak a játékosok, nem is akárhogyan.
A következő két hétvégén folytatódik a US Pro-Am Tour idei sorozata. Az utolsó két állomás helyszíne Tacoma és Sacramento, ahol Podusil György és Tajtyi Róbert képviseli a magyar színeket. Az első versenyen rajthoz áll a mindösszesen tízéves Tajtyi Ákos is.
Bár, most is minden magyar a mezőny első felében végzett a németországi Homburg mellett rendezett European FootGolf Trophy Tour (EFTT) aktuális, tizedik állomásán, inkább peches versenyen vannak túl honfitársaink.
A European FootGolf Trophy Tour (EFTT) aktuális állomásán brit siker született. Magyar versenyző ezúttal nem vett részt a viadalon, a mieink Csehországban, pénzdíjas versenyen taroltak. A következő, hétvégi német EFTT megmérettetésre viszont hatan is utaznak.
Az eredeti tervek szerint a European FootGolf Trophy Tour (EFTT) hétvégi, dublini versenyén is lett volna magyar induló, végül a mieink nélkül rendezik a kilencedik kört. A jövő heti német fordulóra Csehországban készül fel több magyar is.
Az egykori Vasas-futballista, Pál Zoltán győzelmével ért véget a Footgolf Országos Bajnokság (FOB) ötödik, OXXO footgolf versenye. A Budapest FootGolf Team játékosa 68 rúgással végzett az élen a Kisorosziban található Magyar Golf Club pályáján.
Kisorosziban gyűlt össze a FootGolf Top Kupa mezőnye. A sportolóknak, üzletembereknek, újságíróknak, politikusoknak nem csak az ismeretlen sportággal, hanem az időjárással is meg kellett küzdeniük.
A European FootGolf Trophy Tour (EFTT) nyolcadik állomásának a Belgium határán található Henri-Chapelle adott otthont. A tavaly év végi portugáliai verseny óta először bizonyult magyar játékos a legjobbnak.
Nyolcadik versenyhétvégéjéhez érkezett a European FootGolf Trophy Tour (EFTT). Balázsi Csaba, Papp Péter, Tajtyi Róbert és Podusil György képviseli a magyar színeket a soron következő, belga állomáson.
Újabb kétnapos tornán van túl a European FootGolf Trophy Tour (EFTT) mezőnye. A sorozat hetedik állomásán, Svájcban Bogár Krisztián éppen csak lemaradt a dobogóról, míg a különversenyt Podusil György nyerte Villarsban.
Közel tizenöt klub küldött nyolcvannál is több játékost a III. Junior Footgolf Kupára. A Kisorosziban rendezett megmérettetésen négy korosztályban versengtek a fiatalok. A flightokat olyan nagyságok kísérték, mint Kovács Zoltán vagy Halmai Gábor.
Kilenc magyar vesz részt a hétvégén Svájcban rendezendő European FootGolf Trophy Tour aktuális állomásán. A hatodik fordulóban holland-magyar fúzió is lesz.
A Footgolf Országos Bajnokság (FOB) nyolc fordulójából négyet már lebonyolítottak. Vasárnap Kisorosziban Gelencsér Gábor 69 rúgással (-3) bizonyult a legjobbnak, ezzel hatalmasat előrelépve, a második helyen áll összetettben.
A megszokottól eltérően három naposra nyúlt a European FootGolf Trophy Tour (EFTT) aktuális állomása. A Capital Cup vasárnapi befejezésekor Papp Péter az összetett ötödik helyével a legjobb magyarként zárt, Balázsi Csaba a szeniorok között második lett.