Megvan az újabb támogató

Az amerikai divatcég első embere beadta a derekát, amelynek értelmében 5 éves együttműködési szerződést kötött az R&A-vel, ami azt jelenti, hogy ez a cég fogja patronálni az Open Championshipet egészen 2016-ig. Sokáig kérdés volt, hogy mely szerveződések fogják felkarolni a versenyt, de úgy tűnik, immáron megvannak a befutók.

Felszállt a köd annak az ügynek a kapcsán, ami eddig az Open Championship körül lebegett, és már hivatalosan is bejelentették, hogy a legendás divatmágus, Ralph Lauren is adja majd a nevét a versenyhez. A megállapodás értelmében, az említett megmérettetés minden hivatalos személyének és tagjának a megjelenéséért ezentúl a divatcég lesz a felelős. A vállalat biztosítani fog mind a férfiak, mind a nők számára egy komplett RLX Golf, valamint Polo Golf szettet, nem beszélve a gyermekek számára kifejlesztett ruházati cikkekről.

Emellett, a new yorki üzletember egy különlegességgel is kedveskedni fog, mivel egy speciális tervezésű, dedikált póló kollekciót is piacra dob majd a 2012-es Open Championship nem mindennapi eseményének alkalmából. A divatcég ezzel a bejelentésével olyan nagy nevek közé csatlakozott, mint támogató, mint például a Doosan, a Mercedes Benz, a Nikon, vagy a Rolex. Ralph Lauren nem panaszkodhat, hiszen ő felel az USGA (United States Golf Association) öltözködési megjelenéséért, és a nevéhez fűződik még e tekintetben az US Open Tennis Championship, valamint a Wimbledon Championship.

Golfos körökben sem ismeretlen a neve, amit az is jól mutat, hogy olyan nagyágyúkat szponzorál, mint Luke Donald, Matteo Manassero, vagy Webb Simpson.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés