Hole in one születésnapra

Lugosi Balázs amellett, hogy próbálja fanatizálni a zirci és környéki embereket a golfra, és egyre több embert csábít a Szarvaskút Golf Club gyakorló területére, nem feledkezett meg „itthon” maradt tanítványairól sem, hiszen hetente találkozik velük, igyekszik mindent átbeszélni a játékosokkal és segíteni nekik a nyári versenyszezon folyamán is.

Lugosi Balázs amellett, hogy próbálja fanatizálni a zirci és környéki embereket a golfra, és egyre több embert csábít a Szarvaskút Golf Club gyakorló területére, nem feledkezett meg „itthon” maradt tanítványairól sem, hiszen hetente találkozik velük, igyekszik mindent átbeszélni a játékosokkal és segíteni nekik a nyári versenyszezon folyamán is.

Tavaly már bemutattunk egy tehetséges fiatal játékost, Bencze Gábort, aki azóta alaposan fanatizálta nővérét, Zsófit is, aki néhány napon belül ünnepli majd a 16. születésnapját. Az ünnepre kívánni se tudott volna jobbat egy hole in one-nál, ráadásul mindezt néhány héttel azután, hogy hivatalosan is megszerezte HCP-jét.

Még mielőtt magadról mesélnél, szeretnénk gratulálni a hole in one ütésedhez. Mesélsz nekünk erről egy kicsit?
Az Academy Golf Clubban voltunk junior HCP vadász versenyen, ahol az öcsémmel és az egyik barátunkkal voltam egy flightban. A hetes szakaszon jártunk, amikor kicsit rövidet ütöttem, és éreztem, hogy nem lesz jó. Valami szerencse folytán aztán mégis megindult a labda a lyuk felé és nem csak hallottuk, de láttuk is a szép befejezést. Igazából néhány szakasszal azelőtt volt egy másik nagyon hole in one közeli ütésem, ami néhány centire állt meg a lyuk mellett és az öcsém meg is jegyezte, hogy majdnem bement. Akkor örültem neki, hogy nem ment be, hiszen még nem vagyok olyan jó játékos, hogy hole ine one-t üssek, de így utólag nagy örömmel tölt el az, hogy néhány szakasszal később mégis csak sikerült a bravúr. Azért is nagy eredmény ez nekem, mert alig néhány hete van meg hivatalosan a HCP-m, és azért ez a kezdés nagyon sok motivációt ad a folytatásra.

Volt ünneplés?
A verseny közben már elmeséltük a bíróknak, hogy mi is történt, majd a verseny végén az eredményhirdetésnél pezsgő helyett mindenkit egy limonádéra hívtam meg. Olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a versenyt is megnyertem, így megkértek, hogy mondjak néhány szót a hole in one-ról, mindenki nagyon gratulált, jó érzés volt.

A napokban leszel 16 éves. Mikor kezdted el a golfot?
Közel két éve golfozom, a Pólus Palace-ban ismerkedtem meg az alapokkal. Az öcsém korábban kezdte el a golfot, de akkor engem ez nem hozott lázba. Nem is tudom hogyan, de egyszer véletlenül odakeveredtem egy edzésre, amikor 180 fokos fordulatot vett minden és megtetszett a sport. Előtte valahogy nem tudtam elképzelni, hogy én valaha is komoly sportolni fogok valamit, de akkor minden megváltozott. Lugosi Balázzsal készülök folyamatosan, és bár most egyéb elfoglaltságai miatt kevesebb edzésünk van, igyekszünk a lehető leghatékonyabban dolgozni. Várom már a téli időszakot, hiszen tavaly a Golfissimoban ugyanúgy edzettünk és készültünk, mintha versenyszezon lenne.

Miért szereted a golfot?
Igazából mielőtt elkezdtem golfozni, nem volt semmilyen sport, ami érdekelt, de még csak egy kimondott hobbim sem. A golf az egy nagyon összetett sport, és amellett, hogy egészségesen élek, nagyon szép pályákra járhatok, valamint nagyon sok kedves emberrel ismerkedhetek meg. Nagyon szeretem például a junior versenyeket, nagyon jó a hangulat, rengeteg barátot szereztem már a golfpályán.

A testvéreddel együtt végleg beleszeretettek a golfba. A szüleiteket sikerült már elcsábítani ütögetni?
Ez egy érdekes kérdés, hiszen anyukám nagyon sokszor kísér minket a pályára, van, hogy versenyeken is végigjön velünk a pályán, de amikor néha arra kérem, hogy ő is próbálja ki, akkor még félve visszautasítja azt. Apukám is volt már kinn a pályán, de egyelőre még ő sem kezdte el a játékot. Remélem, hogy azért idővel majd ők is megszeretik és ütőt ragadnak.

Hogyan ajánlanád ezt a sportot azoknak a fiataloknak, akik hozzád hasonlóan először érdektelenek, ha golfról van szó?
Én mindenképpen próbálnám őket kicsábítani egy-egy alkalomra a golfpályára, mert át kell érezni ezt a környezetet, az embereket, meg kell fogni az ütőt és ütni kell néhányat, mert csak akkor alakul ki az emberben az a kép, ami miatt mindennap kijárna a pályára. Nagyon jó sportnak tartom a golfot, és örülök, hogy egyre több fiatal látok a pályákon.

A junior sorozatok alkalmával szinte az összes golfpályát volt lehetőségetek bejárni. Ez alapján van kedvenced?
Nos, nekem egyértelműen Balatonudvari a favorit pálya, talán azért is, mert ott nyertem meg az első versenyem. Nagyon nehéz pálya, de ezért is szeretik sokan, mert van benn kihívás. Érdekes az a kettősség, ami a pályán van, hiszen sok a vízakadály, de emellett ott van a bánya rész is, ami itthon szerintem egyedülálló.

Milyen céljaid vannak a golfban?
Nagyon nagy távlatokban nem szeretnék még gondolkozni, tehát nincs még tervben bajnoki cím, vagy ehhez hasonló. Most kezdek belerázódni a versenyhelyzetekbe, és most a fő célom, hogy egyre jobb legyek, lemenjen a HCP-m is, és ezért mindent meg is fogok tenni. Az, hogy utána mi lesz, az a jövő zenéje, de az biztos, hogy nagyon sokáig szeretném még űzni ezt a sportot.

 

 

Edző a tanítványról: Nagyon büszke vagyok rá, örülök tanulóim minden jól sikerült ütésének, ez épp ilyen volt! :) Sokat dolgozunk Zsófi koncentrációs képességének az erősítésén, ugyanis ez fogja a következő évek versenyeit legjobban meghatározni számára.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés