A legjobb döntés

Testvérek ők. Nem is akármilyen testvérek. Amellett, hogy ikrek, a világ legjobb tesójaként írják le magukat, ha pedig közelebbről megismerjük őket, akkor egy kicsit irigykedünk is, hiszen nem mindennapos kapcsolat az övék.

Testvérek ők. Nem is akármilyen testvérek. Amellett, hogy ikrek, a világ legjobb tesójaként írják le magukat, ha pedig közelebbről megismerjük őket, akkor egy kicsit irigykedünk is, hiszen nem mindennapos kapcsolat az övék. Bár külsőre nem egyeznek mindenben, legyenek a világ bármely két pontján, a nap minden percében tudják: egymásra bárhol, bármikor számíthatnak.

Amikor eldöntöttük, hogy interjút készítünk a testvérekkel, akkor valamiért az is egyértelmű volt, hogy nem együtt, hanem külön-külön szeretnénk őket megszólaltatni. A Golftanya háziasszonya elfoglalt ugyan, de hatalmas szeretettel fogadott, amikor arra kértem, üljünk le beszélgetni.

„2000-ben jöttem Magyarországra. Laura akkor már három éve itt volt, hiszen volt egy magyar férje, ám a házasságuk véget ért, szüksége volt rám. Nem haboztam, azonnal jöttem. Emlékszem, pont húsvét volt, két hétre érkeztem. Aztán itt ragadtam. Laura mindig mondta, hogy „ne menj, ne menj”, én pedig elcsábultam. Otthon megvolt mindenem, és nagyon nehéz volt itt az elején, hiszen nem voltak papírjaink, nehezen adtak munkavállalási engedélyt.” – kezdte el történetüket Erika. A lányok azután egy olasz étteremben kezdtek el dolgozni, ahol megismerték Salvatore-t, aki akkor Máriavölgyben dolgozott. A férfi mesélt nekik arról, hogy van ott egy golfpálya, és ha szeretnék, akkor segít nekik az elhelyezkedésben. A Scridon lányok életében itt következett be az a fordulat, ami azóta is meghatározó szerepet játszik mindkettőjüknél.

„Szerettem Budapestet, de nagyon féltem a vidéki munkától. Elmesélték, hogy külföldi kézben van a pálya, és hogy ez egy nagyon jó lehetőség lenne nekünk ez a munka. A felvételnél előnyt is élveztünk, hiszen angolul és németül is beszélünk. A kezdeti félelmem aztán hamar elmúlt, valóban egy végtelenül kedves, segítőkész csapatot ismerhettem meg Alexandráéknál, nagyon hálásak vagyunk nekik a mai napig. Nekik köszönhetjük, hogy magyarok lettünk. Azonnal adtak nekünk munkavállalásit, és onnantól kezdve két évig dolgoztunk ott. A Magyarországi éveim legszebb két éve volt az. Teljesen új életet kezdtem, végre használhattam az addig megtanult nyelvet is, és rengeteg új lehetőség nyílt meg előttem.” Ezek közé a lehetőségek közé tartozott a golf is, hiszen a lányok, amikor nem dolgoztak, akkor előszeretettel jártak ki a pályára, és emellett nagyon sokat utaztak. Erika azt mondja, kevés embert ér ilyen szerencse, hogy egy ilyen munkahelye legyen, ha visszamehetne, akkor bármikor újrakezdené velük a közös munkát. Ha teheti, akkor minden évben megköszöni a Pannonia csapatának azt a sok élményt, amit ott kapott.


Ritka pillanat: Laura oktatja testvérét

„2002-ben ismertem meg az akkori páromat, akivel aztán hét évig voltam együtt. Ebben az évben hagytam ott Máriavölgyet és vettem át a Golftanya vezetését. Olyan up & down sztori volt ez, hiszen az elején jó másfél év ráfizetés volt, sokat küszködtünk a hazai golftársadalommal. De ez egy ilyen szakma. A pénz mellett nagyon sok időt, energiát kell abba fektetni, hogy egy idő után ez meghozza a sikert. Az elején volt olyan, hogy Szigeti Csabi, Balogh Laci reggeltől estig itt várta a vendégeket, akik valahogy csak nem érkeztek meg. Nehéz időszak volt, az tény, de maximalista vagyok, és a Golftanyából is sikerült kihoznunk azt, amit szerettünk volna. Egy tanya ez, szó szerint. Nagyon sok új ember jön és mondja nekem, hogy nem tudják, mi van itt a levegőben, de annyira nyugodt, annyira családias itt minden. És hogy miért lehet mindez? Nos, mindent a saját kezemmel csináltam és csinálok a mai napig. A range-el kapcsolatos minden teendőhöz értek, ha kell, akkor még a füvet is le tudom vágni. Én nem tudok és nem is akarok senkivel versenyezni, azt szeretném, hogy ha az, amit csinálok, jó lenne. Az elmúlt két évben egyéb dolgok miatt kicsit elhanyagoltam az itteni életet, de most jött el megint az a pont, amikor újra van élet. Kezd visszatérni az az igazi golftanyás hangulat, amiért régen rengetegen jártak ki hozzánk.” Talán a kosarak árának csökkentése, talán a tanyára fordított idő az, ami meghozta a sikert, valóban ismét kezd benépesülni a kis ütögető, Erika pedig nagyon büszke arra, hogy nincsen hitele, és mindig ki tudja gazdálkodni azt, ami a továbblépéshez szükséges. Valóban nincsen könnyű feladata, de az üzletasszony remekül hasznosítja az évek során megszerzett tudást, csapatában pedig egyenrangú félként van jelen, nem is szereti azt a szót, hogy alkalmazott, azt mondja, neki kollégái vannak.

Az interjú folytatását megtalálják a klubokban található Hungarian Golf Magazinban, vagy pedig a pénteken megjelenő e-Golf Magazinban, ahol további extra tartalmakkal is várjuk az olvasókat. Ha még nem regisztrált az elektronikusan lapozgatható golf magazinra, akkor itt az ideje megtenni: www.hungariangolf.hu/regisztracio


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés