Heten, mint a...

Úgy tűnik, Hahn Roland megállíthatatlan! Tegnap még friss volt a cikk, amit a hétvégi jó eredményéről írtunk, kora délután azonban megcsörrent a telefon. Roland a vonal túloldalán, még éppen csak letette az ütőt a kisoroszi pályán, ahol a múlt heti jó formáját folytatva, ezúttal is pályacsúcsot játszott.

Tegnap reggel hét profi gyűlt össze a Magyar Golf Club pályáján, ahol ezúttal nem az éles versenyen volt a hangsúly, így Roland nyomás nélkül tudott arra koncentrálni, hogy minél jobb eredményt érjen el. Az Academy Golf Club profija aztán a pénteki -4-es hazai pályán való rekordja után Kisorosziban is megvillantotta magát, hiszen a 18 szakaszt -5-el fejezte be. A bemelegítés tehát már megvolt, kíváncsian várjuk, hogy csütörtökön hogyan folytatódik a formabontás, amikor is a hazai profikkal együtt Tatán mutathatja meg tudását, ráadásul nemzetközi mezőnyben, ugyanis a szlovákok profi tour-ja a héten magyar állomásához érkezik. Támogatóinak a PannErgy-nek és a Rigips-nek köszönhetően addig is gondtalan a felkészülése az Academy Golf Club pályáján.

Érdekesség egyébként, hogy Rolandot a múlt héten hazatérő jó barátja, Fodor Máté kísérte végig a szakaszokon, aki Tatán is caddie-ként segíti majd a kis Hahnt.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés