Meg kellett nyernem!

Herr Tamás tavaly amolyan meseszerűen zárta évét, hiszen utolsó junior szezonjában sikerült megnyernie a korosztályos bajnokságot, ezt pedig a hétvégén egy értékes Magyar Kupával toldotta meg.

Herr Tamás tavaly amolyan meseszerűen zárta évét, hiszen utolsó junior szezonjában sikerült megnyernie a korosztályos bajnokságot, ezt pedig a hétvégén egy értékes Magyar Kupával toldotta meg. A profiknál már szóba került, hogy 2011 Hahn Roland és Lugosi Tamás éve lehet, ha pedig az amatőröknél nézünk szét, akkor az egyik nagy robbantó pont a 19 éves fiú lehet.

Tonó múlt heti balatonudvari évkezdése után a kisoroszi Magyar Kupán bizonyította be, hogy immáron nem csupán technikailag, de mentálisan is kezd beérni játéka. A kétnapos esemény után késő este még a Hungarian Golf portál kérdéseire is készségesen válaszolt.

Kezdjük az elmúlt két nappal! Hogyan értékeled a teljesítményed?
Az első nap nem volt az igazi, két duplát is ütöttem, kicsit instabil volt a játékom is, ezzel ellentétben a második nap szenzációsra sikeredett. Bár az első 6-7 szakaszon nem éreztem annyira a ritmust, és pont ezért lehetett az, hogy ott még +4-en álltam, a nyolcas szakaszon egy eagle volt az, ami meghozta a fordulópontot és olyan önbizalmat adott a verseny során, ami után magamat spannoltam végig a győzelem felé. A hátsó szakaszokon aztán három birdie-t ütöttem, és bár becsúszott a 17-esen egy bogey is, szerencsére nem izgultam el a végét és így meg tudtam tartani a korábban megszerzett előnyöm.

Mondhatjuk azt, hogy a technika mellett ezúttal fejben is összeállt minden?
Úgy érzem, hogy a kétnapos verseny során velem volt a pálya és abszolút nincs okom panaszra. Az első nap után hármas holtverseny alakult ki, ami a második napi kezdés után azért kicsit bennem volt, hiszen nagyon figyeltem a játékostársak eredményét, de amikor ők jókat ütöttek én pedig +4-en álltam, akkor elgondolkoztam azon, hogy ezt így nem lehet. Megpróbáltam újragondolni a dolgokat, és akkor jött is a mindent eldöntő eagle. Fantasztikus volt, ahogy sikerült betennem a lyukba a labdát, ez az ütés később úgy felbátorított, hogy szinte mindent bevállaltam.

Mire gondoltál közben?
Ahogy mondtam, azelőtt jobban figyeltem a társak játékát, de abban az adott pillanatban sikerült elhinnem, hogy ezt a játékot megnyerhetem, sőt, onnantól kezdve azt mondogattam magamnak, hogy ezt nekem meg kell nyernem, nincs mese. Hihetetlenül nagy örömmel tölt el az, hogy a balatoni rajt után itt is sikerült egy győzelmet elhoznom, és bár ez a verseny kétnapos volt, azért féltem egy kicsit attól, hogy megismétlődhet a Junior Open 18-as szakasza, ahol majdnem eladtam az előnyöm.

De erre nem került sor, sőt…
Valóban, fejben sikerült olyannyira jól odatennem magam, hogy magabiztosan ütöttem a labdámat, és nem tettem még izgalmasabbá a versenyt. Bevallom, a verseny előtt a jó játékosok mellett féltem magamtól, tudtam azt, hogy mentálisan is tudni kell jónak lenni, hiszen egy többnapos versenyről van szó.

A verseny előtt komoly fogadásokat kötöttek arra, hogy kié lehet majd a győzelem. Ez mennyire érintett meg fejben?
Nagyon örültem neki, amikor páran odajöttek hozzám és azt mondták, hogy rám tették a voksukat, de ez soha nem zavarhat meg egy játékost sem. Tudtam azt, hogy nem ezen fog múlni a verseny, de emellett bennem volt az, hogy olyan jó lenne nyerni. Soha nem bízom el magam, és most is a lehető legnagyobb alázattal léptem a kisoroszi pályára, ahol ezen a hétvégén minden velem volt. Nagyon sokat panaszkodtak mindenféle körülményre, ami talán a szezon eleji formának is betudható, de nekem nem szabad egy rossz szót sem szólnom, hiszen nem pattogtak a labdáim, az időjárás sem zavart be. Fejben csak az zavar, hogy az első napon ütöttem a két duplát, ezen még javítanom kell. Életem legjobb szezonkezdése ez, ami hatalmas lökést adhat majd az idei év további versenyeire is.

Hogyan tovább?
Korábban is említettem már, hogy az idei évem nem a versenyzésről szól, pontosabban nem arról, hogy minden kisebb versenyen ott leszek. A szövetségi versenyek mellett indulok majd egy-két ranglista versenyen és tervben vannak külföldi megmérettetések is, ezekre koncentrálok most főleg.

A Magyar Kupával kapcsolatban bővebb élménybeszámolókat olvashatnak hamarosan a Hungarian Golf portálon, ahol az is kiderül majd, hogy hogyan teljesítettek külföldi versenyükön a hazai profik.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés