Sikerre vitte

Böndicz Gergő korábban már adott rövid hírt a fedett téli gyakorló sikeréről, ám az igazi visszajelzések mostanra érettek be. A fiatalok és idősebbek egyaránt megtalálták a számításaikat, Gergő pedig örömmel számolt be nekünk a legújabb fejleményekről.

Böndicz Gergő korábban már adott rövid hírt a fedett téli gyakorló sikeréről, ám az igazi visszajelzések mostanra érettek be. A fiatalok és idősebbek egyaránt megtalálták a számításaikat, Gergő pedig örömmel számolt be nekünk a legújabb fejleményekről.

Megérte létrehozni a termet? Mit gondolsz?
Abszolút megérte. Hasznos, nagyon sok tanítvány lejár már. Azt gondolom, hogy az első lépés megtétele volt nehéz, de a kezdeti ódzkodás ellenére azóta is visszajárnak. Tehát igazán pozitívak a visszajelzések. Eleinte mindenki amiatt aggódott, hogy a golf természeti sport, és mi lesz így a teremben, nincs meg az a séta sem, ami egy igazi golfpályán. Én úgy gondolom, hogy a mozdulatok gyakorlása is igen fontos, és az is, hogy a tél 3-4 hónapja alatt se essen ki a játékos a gyakorlatból. Szerencsére egyre több új tanítvány is érkezik, és mindenkit várunk is.

Vannak új arcok is?
Inkább azok járnak le, akik nem szeretnének a formájukból veszteni, gyakorolnak rendszeresen. Az új arcok felkutatása majd a következő lépés lesz. A SEK Iskolából van megkeresés, mint tudjuk maga a terem is itt lett kialakítva. Bízom abban, hogy esetleg lesz néhány olyan tehetséges új arc is, akiket később juniorként fogunk viszontlátni.


A hazai golfozók ezek szerint megfelelően élnek a terem adta lehetőségekkel.
Tulajdonképpen igen. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy jó helyen van, a város egy jól megközelíthető, központi részén, a Hűvösvölgyi úton. Sokaknak már most van bérlete. Előre be lehet jelentkezni, de telefonon is lehet érdeklődni. Elő is szokott fordulni, hogy mondjuk valaki be van írva hétfőre és péntekre, de mondjuk csütörtökön pont arra jár, és ráér. Olyankor ideszól telefonon, és ha meg tudjuk oldani, akkor jöhet is. Egyébként hétfőtől péntekig délutánonként vagyunk nyitva. A felnőtt terembérlet nálunk 20.000 Ft, a junior pedig 10.000. Ebben benne van heti három pályahasználat, és én is ott vagyok, tudok segíteni a gyakorlásban.

Mit vársz ebben az évben Rózsa Csillától?
Elkezdtünk vele egy programot, amit már tavaly is csináltunk. Kinn volt Amerikában, és szeretném, ha még január végén újra kimehetne. Szeretném, ha elindulna rangos hazai és nemzetközi versenyeken, és azokon jó eredményeket érne el.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés