Louis Oosthuizen jól döntött

Louis Oosthuizennek elvileg ezen a héten Hawaii-n kellett volna versenyeznie, hiszen ő is meghívást kapott a Bajnokok Tornájára a PGA Tour 2011-es idényének első viadalára. Oosthuizen azonban inkább az European Tour-t választotta és hazai pályán Dél-Afrikában lépett pályára. Az eredmények ismeretében azt kell, hogy mondjuk Louis Oosthuizen jól döntött.

A British Open-en idén címvédőként rajthoz álló dél-afrikai az élről várhatta az utolsó napot az East London pályán ám a vezetést a 18-as szakaszhoz érve már nem tudhatta magáénak. Oosthuizen mellé ugyanis felért az angol Chris Woods és a spanyol Manuel Quiros is. A dél-afrikai 70, az angol 68, míg a spanyol 69 ütésből teljesítette az utolsó napot. Döntést így csak a playoff hozott, amit rögtön az első szakaszon el is döntött Oosthuizen, miután birdie-t ütött ellenfelei azonban csak par-ra hozták a 18-ast.

Louis Oosthuizen így hazai pályán szerezte meg idei első tornagyőzelmét ráadásul 10 hónap leforgása alatt immáron harmadik sikerét ünnepelhette az European Tour-on.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés