Nehezen indult

Révész Tamás amellett, hogy tanulmányúton van és élete egyik legnagyobb élményén (vagy talán kettő: lánykérés és esküvő) van túl, még arra is tud időt szánni, hogy érdekes hírt adjon a Hungarian Golf olvasóinak.

Révész Tamás amellett, hogy tanulmányúton van és élete egyik legnagyobb élményén (vagy talán kettő: lánykérés és esküvő) van túl, még arra is tud időt szánni, hogy érdekes hírt adjon a Hungarian Golf olvasóinak.

„A huszonhat éves múltra visszatekintő Players Championshipnek helyet adó TPC Sawgrass látta vendégül az idei évben a US Junior Masters 3 napos versenyét. A Ponte Vedra-ban található kétszer tizennyolc szakaszos világhírű pályákat Pete Dye tervezte.

Az első két napon a tervezőről elnevezett golfpályán, Dye’s Valley Course-on vágott neki a 27 fős lány és 57 fős fiú mezőny, akik között nagy büszkeségünkre két magyar fiatal is indult. Fiúk között Kővári Dani, lányok között Rózsa Csilla képviselte a magyar színeket. Az első nap nehezen indult a fiataloknak. Dani 86-ot, Csicsi 84-et ütött. A második napon az elsővel azonos pályán játszott a két magyar tehetség, így sikerült nekik a javítás is. Dani 81-et, Csicsi 76-ot játszott (két egymás követő birdie-vel). A harmadik napon a Stadium Course pályáját játszották be, ahol a híres 17-es par-3-as szakasz található a szív alakú greenekkel. Mire a játékosok odaértek, erősen feltámadt a szél, így megnehezítette az amúgy sem könnyű helyzetüket. Dani sajnos duplázta a szakaszt, de Csicsnek is csak szerencsével sikerült bogey-ra hozni a lyukat. A napot végül Dani jelentős javítással zárta, score kártyáján 77 ütés szerepelt, így összetettben az 57 fiú közül az előkelő 37 helyen végzett holtversenyben egy olasz játékossal. Csicsi a rendkívül jónak mondható 16. helyen végzett azzal az Isabella Deilerttel, aki idén a Balatonudvariban megrendezett European Young Masters győztese volt.

A fiúk között -3 ütéssel Maximilian Rottluff végzett az élen, második helyezett +8 ütéssel Andreas Halvorsen (norvég) lett, míg a harmadik helyen Andreas honfitársa Hansen Jullum Frederik futott be. Lányoknál holtverseny alakult ki az élen. Az angol Heidi Baek és az amerikai színekben induló Megan Khang +12 ütéssel végzett az élen. A bronzérmet Nicole Larsen Broch szerezte meg +14 ütéssel. A mezőny rendkívül erős volt. A játékosok zömének pluszos hendikepje ellenére az eredmények viszonylag magasak lettek, mert az iskolai kötelezettségek miatt a gyerekek nem tudtak annyit készülni a megmérettetésre. A két magyar játékos eredménye az alacsony hendikepek és a rendkívül nehéz pálya fényében még figyelemreméltóbb!

Gratulálunk a gyerekeknek és további sok sikert kívánunk golfkarrierjükhöz!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés