A golf a két fülünk között dől el

 

A munkájának és legkedvesebb időtöltésének egyaránt időt szentelő golfozóval, a kihívásokat kedvelő Marián Lindával beszélgettünk.

 

Hogyan értékelnéd a 2021-es golfszezont?

Ebben az évben csak egyetlen versenyen indultam eddig, a három napon át tartó Magyar Bajnokságon. A torna első napján nem játszottam sikeresen, azonban a nehéz kezdést követően a második napra vissza tudtam hozni magam a versenybe, és jó pár szakaszt sikeresen zártam. A harmadik napon is számomra kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottam, bár egyértelműen érezhető volt a folyamatos, eddig megszokott gyakorlás hiánya és a fizikális leterheltség a napi 14-16 órás forgatásnak köszönhetően.

 

Jelenleg hol élsz?

Éppen Athénban forgatunk egy filmet, még két hétig maradunk itt, majd szeptember végén Spanyolországba utazunk, mert ott fejeződik be a film. Akár hiszed, akár nem, még ide is magammal hoztam a golffelszerelésemet, és mostanában egy helyi pályára, a Glyfada Golf Clubba járok edzeni. Úgy terveztem, egy versenyen is indulok, de Sárközi Ricsivel végül is elvetettük ezt az ötletet. A hazaérkezésem után még egy hónap lesz hátra a szezonból, ezért úgy döntöttünk, ebben az időszakban teljes erővel a golfra koncentrálunk. Meglátjuk, milyen eredmények születnek, hiszen a szabadidőm jelentős részét a gyakorlásnak szentelem. Minden igyekezetem ellenére úgy érzem, nagyon hiányzik a heti öt edzés. Másfél hónapja vagyok Athénban, ahol egyedül edzem, de Ricsi, akivel rendszeresen konzultálok, lelkiismeretesen felügyeli a haladásomat. Kétnaponta beszélünk, mindenről beszámolok neki, ő pedig folyamatosan javítgatja a hibáimat. Amint hazaérkezem, máris kezdjük a közös gyakorlást és felkészülést az ősz utolsó nagy versenyeire. Ez a szezon a munkámnak köszönhetően kissé rendhagyóan alakult, de bízom benne, hogy hamarosan minden visszatér a régi kerékvágásba.

 

Hogyan tudsz egyensúlyt teremteni a zsúfolt mindennapok és a golf között?

A golfszettemet hamarabb pakoltam be, mint a ruháimat, és előre elküldtem, így az már várt rám, amikor megérkeztem Görögországba. Minden szabadnapomat a pályán töltöm, gyakorlok, amennyit csak lehet, sőt, még a forgatások szünetében is az edzésre fókuszálok. Ebben a lopott órában arra törekszem, hogy akármilyen fáradt is vagyok, végig tudjam vinni személyre szabott edzésprogramomat. Annak érdekében, hogy megőrizzem otthoni formámat, sportdietetikusommal, Somogyi Kovács Anitával beállítottunk egy komoly étrendet, amelyet minden körülmények között próbálok tartani. Ez nem mindig könnyű, hiszen a görög és magyar ételkultúra között jelentős különbség van. A dietetikusomat Dr. Lénárt Ágota ajánlására ismertem meg, egy éve dolgozunk már együtt. Anita több olimpikonnak és profi sportolónak ad étkezési tanácsokat; másfél éve ő állította össze azt a specifikus, személyemre és eredményeimre szabott diétát, amelynek segítségével jelentősen javult a versenyeken nyújtott teljesítményem is. Persze, nem mondom, hogy időnként, amikor csak egy fél almát ehetnék, nem álmodom titokban egy Margherita-pizzáról, de tény, hogy az étrendem segít abban, hogy állóképességemet a versenyek végéig megőrizzem. A közkeletű tévhittel ellentétben, az egészséges étkezéshez egyáltalán nem szükséges elhagyni a szénhidrátot. A diétának köszönhetően sokkal éberebb vagyok, és három órányi megerőltető versenyzés után sem érzem úgy, hogy az összeesés szélén állnék.

Hogyan készülsz a versenyekre mentálisan?

A golftorna előtti napon a Dr. Lénárt Ágota által ajánlott egyórás mentáltréninget végzem, illetve, Ricsi javaslatára - más játékosokhoz hasonlóan - én is végigmegyek fejben a pályán. Emellett létezik egy ún. zseblámpa-technika, amit szintén a jobb figyelem-koncentráció elérése érdekében alkalmazunk. Ebben az esetben a zseblámpa fénycsóvája világítja meg az elérendő cél tárgyát, így a megvilágított célterület a sportolói figyelem középpontjába kerül. Ez a figyelemfókuszálási módszer különösen ajánlott a céllal kapcsolatos teljesítményt középpontba helyező sportágakban, mint például a golf. Ez magában foglalja, hogy a versenyző fejben végiggondolja a mozdulatait, a labda mozgását és érkezését: ez tehát a tudatosság játéka, amelyet Ágotától tanultam, és amely különös módon még nehezebb is, mint elütni a labdát mondjuk például egy hetes vassal. Tartani azt a folyamatos koncentrációt és benne maradni a jelenben ott és akkor, egy hihetetlen mentális állóképességet eredményez. Ágota kérése volt az is, hogy vezessek edzés- és versenynaplót, amelyben folyamatosan dokumentálom szakmai haladásomat, ezzel segítem a folyamatos fejlődésemet.

 

Milyen tervekkel vágsz neki a szezon hátralévő részének?

Amint hazaérkeztem szeptember 28-án, a pálya felé veszem az irányt. Sárközi Ricsivel átbeszéljük, milyen megmérettetések várnak még rám a szezonban, az októberi fontosabb versenyeken mindenképpen számíthatnak rám. Ősszel sem érnek véget a kihívások: novemberben és decemberben Horvátországban is lesznek bajnokságok, amelyeken szeretnék részt venni – és alig várom már, hogy ott lehessek!

 

Mi a golffilozófiád?

A legendás Bobby Jones szerint a golf valójában a két fülünk között dől el (nevet). Bobby mottója így hangzik: „Golf is the closest game to the game we call life. You get bad breaks from good shots, you get good breaks from bad shots – but you have to play the ball where it lies.” Ez nagy kedvencem, hiszen arról szól, hogy akárhol is landol a labdám, onnan kell megütnöm. Ezt az irányelvet a saját életemben is próbálom szem előtt tartani, azonban mégis az általam megfogalmazott mottóval szeretném zárni az interjúm, mert számomra ezt jelenti igazán a golf - mint sportot, játékot, magát az életet:

Minden egyes ütésnél úgy koncentrálni és fókuszban maradni, mintha az lenne az egyedüli eszközöm a céljaim eléréséhez, egyszerre tesz képessé a félelmeim legyőzésére és ruház fel egy olyan belső erővel, ami elvezet az út – élet – végéig.

 

 

 

Fotó: Marián Linda

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés