Tótka Sándor Milák Kristóffal együtt ül a magyar sport trónján

 

Noha néhány másodpercig ő maga sem tudta, de végül Tótka Sándor megnyerte a férfi kajakosok 200 méteres egyéni döntőjét a tokiói olimpián. Az eredményhirdetést követően az idáig vezető útról, a támogatóiról, a döntőről és a jövőről is beszélgetett a vegyes zónában az újságírókkal.

 

 

A célba érést követő másodpercekről és a mögötte álló másfél évről így nyilatkozott az újdonsült aranyérmes:

„Azt hittem, hogy az olasz nyert, de ilyenkor mindig pesszimista vagyok. Aztán láttam az eredményjelzőn, hogy a HUN az első, akkor eltört bennem valami. Utána rögtön beszéltem a feleségemmel, ő az egyetlen, aki tudja, mit tettem bele. Amikor bejött a koronavírus, akkor leköltöztünk Gyomaendrődre, ott edzettem. Biztosak voltunk benne, hogy megtartják az olimpiát egy év múlva, úgyhogy megnéztük, mit tudunk még beletenni. Az étrendet nem használtam úgy, ahogy lehetne, de volt szó légzésről, fizikoterápiáról, mentális felkészülésről.

 

NAGYON SOK MUNKÁT TETTEM BELE, ÉS MOST MÁR SEJTEM, MI A RECEPT EGY JÓ PÁLYÁHOZ. DE AZT SZOKTÁK MONDANI, HOGY A SIKERNEK NEM TITKA VAN, HANEM ÁRA, ÉN PEDIG MEGFIZETTEM AZT.

 

Mindenre fel voltam készülve, és bár a hátszél jobban fekszik nekem, így is jól ment. Azzal is jól boldogulok, hogy két órán belül kell kétszer menni, amikor a nemzetközi szövetség meghozta ezt a szabályt, akkor az edzőmmel, Hüvös Viktorral azon nevettünk, hogy ezt nekem találták ki. Itt Japánban minden összeállt, jobban bírom a meleget, mint mások, otthon 36 fokban edzettünk.”


Szerdán az előfutamban meggyűlt a baja a rajtgéppel; az Index a döntőre választott rajtolási stratégiáról kérdezte Tótkát.

 

Az indító bíró nagyon szigorú volt eddig, de sejtettem, hogy a tévés közvetítés miatt a döntőt nem fogják visszalőni. Viszont így sem vettem elő a pimasz rajtomat, mert ha nem megy le a rajtgép, és visszadob, akkor azzal nagyjából 4-5 tizedet veszítek. Normál, biztonsági rajtot választottam, de ha kívülről jónak tűnt, akkor már alig várom, hogy visszanézzem!

 

Elárulta, hogy volt egy különleges motivációs tényező is a képletben, és természetesen köszönetet is mondott mindenkinek:

 

A mentorom kiszámolta, hogy Magyarországon Kapás Bogi, Milák Kristóf és én lehetünk azok egy olimpiai arannyal, hogy teljes legyen a kollekciónk: ifjúsági vb-, Eb- és olimpiai arany, és ugyanez felnőttben. Motivált, hogy ez így legyen. Hibátlanul tudtunk készülni, ebben nagy szerepe van a magyar szövetségnek és az Újpestnek is, de nagyon sok embernek meg tudnám köszönni, viszont akkor estig itt lennénk, ha elkezdeném sorolni a neveket, mennyi embernek tartozom hálával. Csapatmunka volt, köszönöm szépen mindenkinek.

 

Megnyert mindent, de a jövő így is bizonytalan:

Ez a szám lekerül az olimpiai programról, amit nagyon sajnálok. Viktorral rengeteget fejlődtünk technikában, felkészülésben, mindenben. Egy részét a kukába kell dobni, mert ez innentől csak egy hobbiszám, a többiről majd két hónap múlva beszélünk.

 

 

 

Forrás: Index

Fotó: Origo

 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés