A pálya elvesz és visszaad

Kuti Gábor PGA golfedzővel az idei PGA Tour alakulásáról, a szezon versenyeiről, valamint a Profi Bajnokságnak otthont adó hencsei pálya külöleges hangulatáról beszélgettünk. 

 

 

Hogyan értékelnéd a PGA Pro Tour hatodik fordulójában nyújtott teljesítményedet?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az eddigi hat PGA Pro Tour fordulóból négyet megnyertem, ebből két alkalommal holtversennyel sikerült a dobogó legtetejére kerülnöm. A hatból egy alkalommal a körülmények úgy hozták, hogy ki kellett hagynom a versenyt. A negyedik fordulót Bükfürdőn játszottam, az ötödiket pedig Tatán, ahol Lugosi Tamással mindketten -1-es eredménnyel zártuk a napot. A július 19-én, hétfőn lezajlott hatodik fordulóban a másik Lugosi fivérrel, Balázzsal osztoztunk a győzelemben: +5-ös score-al jelentkeztünk be az első helyért. Sajnos Hencsén egy kisebb mélypont következett, itt három-négy sikertelenebb szakaszon át küzdöttem, hogy javítsak az eredményemen. Ennek ellenére nyertem, ami hatalmas örömmel tölt el. Bár a hencsei pálya a versenyt megelőző esőzéseknek köszönhetően meglehetősen nedves volt – olyannyira, hogy a fairway közepén szinte belefúródott a labda a talajba -, a júliusi időjárás igazán kellemes napsütéssel kényeztetett el bennünket. Előfordult olyan szerencsétlen helyzet is, hogy a labdát túlütöttem a greenen és így tripla bogey-t szereztem, mégis két pompás birdie-vel, a dobogó tetején fejeztem be a versenyt. Hiába, a pálya elvesz, de aztán vissza is adja, amit elvett!

 

Mi következett ezután?

A PGA Pro Tour négy fordulóján aratott győzelem mellett egy másik örömteli tényező, hogy a versenysorozat szervezői figyelembe vették, hogy a július 26. éa 28. között megrendezett 2021-es Profi Magyar Bajnokságnak is a Hencse Golf Club adott otthont, így a PGA versenyek lehetőséget adtak arra, hogy bejátsszam a helyszínt. A háromnapos tornát megelőzően módom volt egy kicsit edzeni, magamba szívni a hely hangulatát – legalább kilenc szakaszt végigjátszani -, de alaposabb felkészülésre a zsúfolt munkarendem, oktatói munkám miatt sajnos nem igen jutott időm. Semmi gond, hiszen maguk a versenyek jelentik a gyakorlást! A Profi Magyar Bajnokságon végül hetedik helyezést értem el Magyar Profi és Nyílt Profi Kategóriában. 

 

Mi a következő nagy megmérettetés?

A PGA Pro Tourból még három forduló hátra van, az elsőre augusztusban a másik kettőre szeptemberben kerül sor. Természetesen ezeken a versenyeken is arra törekszem, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból és a lehető legkiválóbb eredményt érjem el.

 

Melyik a kedvenc pályád?

Éppen a Hencse National Golf & Country Club, ami a 2021-es Profi Magyar Bajnokság helyszínéül is szolgált. Ez a gyönyörű, jó minőségű és kihívásokkal teli terep áll a legközelebb a szívemhez, annak ellenére, hogy Tatán például lényegesen jobb eredményeket könyvelhettem el. A hencsei pálya egész egyszerűen olyan, mint egy arborétum, de a szépsége, csendes és nyugalmas kisugárzása mellett arról is érdemes megemlékeznünk, hogy a vonalvezetése és a szintkülönbégek miatt igen csak feladja a leckét a golfozóknak!

 

Fotó: PGA of Hungary / Facebook


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés