A Szürke Medve és a Fekete Gólya ölelésében

 

Interjú Zsadányi Ildikóval, Kovácsné Földesi Katalinnal, Agnes Propsttal és Nagy Rékával

 

 

 

Augusztus első napján négy magyar golfozóhölgy felkerekedett, hogy Batta Krisztina vezetésével felfedezze Szlovákia legizgalmasabb és egyben a legnagyobb kihívást jelentő golfparadicsomait, a Magas-Tátra fenséges lankáin elterülő pályákat. 

 

Augusztus elején részt vesztek a Golf Travel Hungary szervezésében megvalósuló Szlovákiába tervezett golfutazáson. Mit vártok ettől az úttól?

 

Zs. I. Már nagyon várom az utazást! A szenior válogatott hölgyek négyes flightokban, egy négy napon át tartó intenzív gyakorlás keretében játszanak egymással. A hegyi pályák kiváló lehetőséget nyújtanak majd, hogy a lejtőn való játékot is gyakoroljuk, így optimistán, várakozással tekintek a csoportos külföldi edzésünk elé.

K.F.K. A szlovákiai golfutazás számomra az Országos Szenior Bajnokságra való felkészülést, gyakorlást jelenti. Négy napot töltünk el az ország legkiválóbb szenior női játékosainak társaságában. A célunk az, hogy egy jót játsszunk és remek időt töltsünk el a Tátra legszebb golfpályáin.

A. P. Szeretnék néhány fantasztikus, aktív kikapcsolódással teli napot eltölteni három rendkívül tehetséges és kedves golfozóhölgy kellemes társaságában.

N. R. Úgy hallottam, az egyik pálya hamarosan egy nemzetközi versenynek ad otthont. A golfutazás remek felkészülési lehetőséget kínál a nagy megmérettetésre.

 

Mesélnétek egy kicsit a pályáról?

 

Zs. I. A Fekete Gólya Golfpálya igazán jó minőségű, korábban már volt lehetőségem játszani rajta. Úgy emlékszem, van egy nehezebb és egy könnyebb kilenc szakaszos része: egy sík és egy lejtős, dimbes-dombos terep. A másik pályán, a Szürke Medvén – amely a pálya tulajdonosáról kapta a nevét -, vagyis a Tále Golfpályán még sosem játszottam, de a neve azt tükrözi, nem lehet valami könnyű terep! Nagy Réka, Agnes Propst, Földesi Katalin és jómagam játszunk majd egy flightban – kivéve az első napon, mert Agnes csak később érkezik.

K. F. K. A Gray Bear Tále Golfpályán már nagyon régen játszottam, és akkor is csak kilenc szakaszra volt időm. A Black Stork pályán csak egyszer próbáltam szerencsét. Nagyon örömömre szolgál, hogy a hazai női golfozók krémjével – Zsadányi Ildikóval, Agnes Propsttal és Nagy Rékával -, egy kellemes hangulatú felkészülés keretein belül gyakorolhatok és csiszolhatom golftudásomat.

A. P. Izgalommal vegyes kíváncsisággal várom, hogy megismerjem a két golfpálya adottságait, ez az út egyben egy felfedezés is lesz a számomra.

N. R. Még egyik pályán sem játszottam, de már alig várom, hogy megismerkedjek a Black Stork és a Gray Bear szépségeivel és kihívásaival! Életem során összesen talán négy-öt külföldi pályán játszottam Ausztriában, Csehországban és Törökországban, így kíváncsian várom, mit tartogat számomra Szlovákia!

 

Milyen további versenyeken terveztek indulni?

 

Zs. I., K. F. K. és N. R.  A Marisa Sgaravatti Trophy-n mindenképpen szeretnénk részt venni, szívből reméljük, nem mossa el egy negyedik hullám!

A. P. Nemrég megnéztem a versenynaptáramat és izgatottan nyugtáztam, hogy a nyár folyamán szinte minden hétvége tartogat egy golfviadalt. A golf mellett úszni, vitorlázni és biciklizni imádok, de ha az időjárás engedi, szeretnék minél több golfversenyen is részt venni!

 

 

 

Fotó: Golf Travel Hungary


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés