Most a golfé a főszerep

A II. Winter Cup nyertesével, Závaczki Bálinttal a szezonra való felkészülésről és idei terveiről beszélgettünk.  

 

Hogy készültél a 2021-es idényre?

A korábbi évek gyakorlatától eltérően idén január 1-jén egy kiadós kondi edzéssel vette kezdetét az év. Januárban és februárban főként beltéri edzésre volt lehetőségem, majd a pályák márciusi nyitását követően a rendszeres kültéri gyakorlás is megkezdődhetett. A járványhelyzet miatt külföldi edzésre sajnos nem volt módom, így a jelenlegi időszakban az itthon kínálkozó lehetőségeket próbáltam kihasználni. Somfai Nikivel együttműködve egy olyan edzésprogramot követek, amely kimondottan a golfjátékosok részére lett kifejlesztve. A szezon előtti erőnléti edzések az elkövetkező hónapokban is folytatódnak majd, ami felbecsülhetetlen segítséget nyújt abban, hogy megőrizzem a formámat.

Milyen elvárásokkal, álmokkal vágsz neki a 2021-es szezonnak, mit szeretnél elérni idén?

Tavaly leérettségiztem, idén pedig évet halasztok, ezért minden idegszálammal a golfra tudok koncentrálni. Minden nap a Pannonia Golf Club pályáján gyakorlok, szorgalmasan edzek és készülök az előttem álló, kemény munkával és versenyekkel megtűzdelt hónapokra.

Milyen versenyeken szeretnél indulni ebben az évben?

A versenynaptáram alakulását a koronavírus-járvány is befolyásolja. Hazai és külföldi megmérettetéseken is szeretnék indulni, de egyelőre még minden képlékeny. Annyi már bizonyos, hogy a Winter Cup mellett (az interjú anyagát még a verseny előtt vettük fel Bálinttal - a szerk.) a Magyar Kupa, valamint a nyílt versenyek szerepelnek rövid távú terveim között.

Kép: Závaczki Bálint


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés