Kikapott Újpesten, egyre rosszabb helyzetben a DVTK

 

Az Újpest hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Diósgyőrt az NB I. 21. fordulójának nyitómeccsén, így a nem is olyan rég még kiesőhelyen álló csapat némi levegőhöz jutott. Az utolsó helyen álló diósgyőriek helyzete viszont egyre nehezebb.

 

Esővel indult, majd jött a szibériai hideg – másik városba kell vinni az NB I-es bajnokit. Hiába működik egész télen a pályafűtés, a mostani időjárással nem bírt.

 

Az első félidőben az Újpest nézett ki valamivel jobban, lehengerlő ugyan nem volt a játék, de volt pár helyzetük a hazaiaknak, egy kapu felett épphogy csak elszálló fejes Mitrovictól és kapufa is Tallótól. A kapus, Banai is hozzátett a mezőnyjátékhoz, egyszer a tizenhatoson kívülre futva tisztázott fejjel.

 

A 60. percben megszerezte a vezetést az Újpest, Tallo és Mitrovic játszott össze, utóbbi volt az, aki kilőtte a kapu hosszú oldalát.

A DVTK az utolsó percekben járt közel a gólhoz, akkor viszont többször is: előbb Banai mutatott be látványos védést a 89. percben, majd az azt követő szöglet után Márkvárt találta el a keresztlécet. Ezt követően egy újpesti védőnek kellett még nagy helyzetben tisztáznia, aztán Tallót állították ki a 93. percben, időhúzásért kapta meg a második sárgáját, olyan lassan ment le cserélni.

 

Maradt azonban az 1-0, így Diósgyőr folytatta pocsék idegenbeli szereplését: ez volt a 11. bajnokija vendégként, eddig mindössze egyszer nyert (meglepetésre a Ferencváros ellen), tízszer viszont kikapott. Maradt a csapat az utolsó helyen, öt pont a hátránya a már bennmaradást érő helyen álló ZTE-Honvéd kettős mögött. Az Újpest jelenleg a nyolcadik, de a riválisok még pályára lépnek a fordulóban.

 

Tallo nehezen viselte, hogy kiállították, a lefújás után a csapattársainak kellett lefogniuk, hogy nem menjen be a pályára.

 

Forrás: 24.hu

Kép: DVTK


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés