Előre jelzi a betegség lefolyását a bécsi Covid-kalkulátor

 

A bécsi orvosi egyetem, a MedUni Wien kutatói több más orvosi egyetemmel és kórházzal együttműködésben olyan matematikai modellt dolgoztak ki, amelynek segítségével nagy biztonsággal azonosítani lehet azokat a koronavírussal fertőzött betegeket, akiknek már nem fog rosszabbodni az állapota.

 

A Covid–19-járvány egyik legnagyobb kihívása, hogy minden beteget megfelelően el lehessen látni, miközben az egészségügyi rendszer is megőrzi működőképességét. Ebben a kiélezett helyzetben jelent nagy segítséget az a Covid-kalkulátor, amelyet a bécsi orvosi egyetem, a MedUni Wien kutatói a Klinik Favoritennel, az Innsbrucki Orvosi Egyetemmel, a linzi Johannes Kepler Egyetemmel és a stockholmi Karolinska Intézettel közösen fejlesztettek ki.

 

A szabadon hozzáférhető ACCP-Tool jelentősége, hogy olyan paraméterek kellenek hozzá, amelyek egy beteg kórházi tartózkodása során amúgy is rendelkezésre állnak. Ilyen a gyulladásos betegségeket mutató c-reaktív protein (CRP), a veseműködést jelző kreatinin és a trombocitaszám. A kalkulátorban ezeknek az értékét kell megadni a kórházi tartózkodás első négy napján, valamint a beteg életkorát és a felvételkor mért testhőmérsékletét – függetlenül attól, hogy a tünetek mióta állnak fenn.

 

A kalkulátor alapját jelentő matematikai modell ezekből vezeti le a betegség várható lefolyását, és nagy biztonsággal azonosítja azokat a betegeket, akiknél enyhe lesz a fertőzés lefolyása, és nem várható az állapotuk hirtelen rosszabbodása a kórházi tartózkodás 7–10. napja között. Így őket sokkal hamarabb haza lehet engedni, nem kell megvárni ezt a kritikusnak számító időszakot, a felszabaduló erőforrásokat pedig újabb betegek ellátására lehet fordítani.

Jakab Ferenc virológus ugyanakkor leszögezte: az eddig forgalomba került oltások is biztonságosak.

 

Az ACCP-Tool kifejlesztéséhez három Covid-központ 441 betegének az adatait használták fel, majd a kész kalkulátort három további független intézmény 553 betegének adataival hitelesítették. A Covid-kalkulátor kifejlesztése a MedUniWien ACOVACT-tanulmányának a része, amely az Osztrák Oktatási, Tudományos és Kutatási Minisztérium, a Bécsi Polgármester Orvosi-Tudományos Alapja és az Osztrák Tudományos Alap anyagi támogatásával, valamint az Innsbrucki Orvosi Egyetem 2-es számú Belgyógyászati Klinikája részvételével valósult meg.

 

A MedUni Wien kutatócsoportját Alice Assinger, a MedUni Wien Fiziológiai és Farmakológiai Központjának Érbiológiai és Trombóziskutatási Intézetének munkatársa vezette. A kalkulátor alapját jelentő matematikai modellt Stefan Heber, a MedUni Wien Fiziológiai Intézetének munkatársa dolgozta ki.

 

Forrás: Index

Kép: Christian Houdek / © MedUni Wien


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés