Járványügyi szabályok a golfpályákon

 

A Kormány a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről hozott határozatot. A 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm.rendelet) számos szabályt tartalmaz a sporttevékenység folytatásának különös feltételeiről, a Magyar Golf Szövetség azonban további értelmezési kiegészítéseket kért az Emberi Erőforrások Minisztériumától a golfra vonatkozó járványügyi előírások részleteiről.

 

A Magyar Golf Szövetség az alábbiakban a klubvezetők és golfozók rendelkezésére bocsátja azokat a kiemelten fontos előírásokat és kiegészítéseit, amelyeket az elkövetkezendő időszakban a versenyek, az edzések, a szabadidős tevékenységek során a golfpályákon és a klubházakban betartani szükséges.

 

2020. november 11. 00.00 órától kezdődően, este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lép életbe, ezért mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A kijárási tilalom alól egyedül a munkavégzés mentesül, amelyet azonban igazolni szükséges.

 

A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani.

 

Az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett. A vonatkozó jogszabályok szerint versenyszerűen sportolók e tevékenységükben nem korlátozhatóak.

 

A Korm. rendelet alapján a közterületen, nyilvános helyen és a szabadtéri sportpályákon sporttevékenység a versenyszerűen sportolók és a szabadidős sportolók számára akkor végezhető, ha az nem valósít meg csoportosulást, gyülekezést és a sportolók legalább egy méter távolságot tartanak egymástól. (A csapatsportágban végzett szabadidős tevékenység gyakorlására a helyszíntől függetlenül nincs lehetőség.)

 

A versenyszerűen sportolók számára tartott edzésekre mind zárt térben (Korm. rendelet 12. §), mind szabadtéren, egyéni vagy csoportos sportolás keretében is sor kerülhet.

 

A Korm. rendelet alkalmazásában szabadidős sportolónak (valamint az Stv. által nem definiált tömegsportban résztvevőnek) minősül minden olyan sportoló is, aki nem a sportszövetség által kiírt, szervezett vagy engedélyezett versenyeken, versenyrendszerben való részvétel érdekében, ebből a célból, igazolt sportolóként folytat edzéseket, vagyis versenyengedéllyel nem rendelkezik.

 

A golfpályákon tehát a golfozás szabadidős jelleggel akkor lehetséges, ha a sportolók azt nem csoportosan végzik és a szükséges távolságot egymástól tartani tudják. A sportágban versenyengedéllyel rendelkező sportolókra megkötés nem vonatkozik, de célszerű a versenyszerűen és a szabadidős jelleggel sportolók számára külön idősávokat kijelölni.

 

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek azzal, hogy a sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező. Mindennemű rendezvény megtartása tilos.

 

Bármely, versenyrendszeren kívüli szervezett sportesemény megtartása a golf sportágban sem megengedett, sem szabadtéren, sem fedett területen, sem klubhelyiségben. Nézők részvétele pedig még a versenyrendszerbe tartozó sportrendezvényeken sem lehetséges.

 

A Korm. rendelet megtiltja a sportrendezvénynek nem minősülő sportesemény szervezését, tartását és az azon való részvételt. A Korm. rendelet alkalmazásában sportrendezvény kizárólag a versenyrendszerben szervezett sportrendezvény (verseny, mérkőzés). A versenyrendszerben szervezett verseny, mérkőzés megtartható, de kizárólag „zárt kapuk”-kal, nézők nélkül. A sportrendezvényen a versenyszerű sportolók mellett részt vehetnek, jelen lehetnek a sportszakemberek (így edzők, csapatvezetők, mérkőzésvezetők, versenybírók, sportegészségügyi szakemberek), valamint a doppingellenőrök, a biztonsági és a sportlétesítmény működtetéséért felelős szakmai személyzet, továbbá a sajtó képviselői – ebben a minőségükben. A védelmi intézkedések betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény vagy helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni. A versenyrendszer működtetése során figyelemmel kell lenni a veszélyhelyzethez kapcsolódó, fennálló tilalmak és korlátozások mellett a sportágak nemzetközi szövetsége által hozott döntések és ajánlások betartására, a sportágak nemzetközi versenyrendszerének alakulására, valamint a sportlétesítmények működtetésére vonatkozó protokollokra, az Országos Sportegészségügyi Intézet állásfoglalására, továbbá a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai álláspontjára.

 

Minden gyülekezés tilos.

 

Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni.
A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat, állatkerteket és korcsolyapályákat.

 

E tilalom alól egyetlen kivétel van, az Stv. szerint versenyszerűen sportoló számára tartott edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel, e célból tehát a felsorolt helyszíneken történő tartózkodás – az érintett sportoló és a sporttevékenység végzéséhez feltétlenül szükséges személy számára, aki nem lehet néző – megengedett. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az edzőterem, fitneszterem fogalmát úgy értelmezi, hogy az minden fizikai és szellemi sporttevékenység szervezett keretek között történő megtartására szolgáló helyiségre vonatkozik, tehát ide tartozik a táncstúdió, jógastúdió stb. is. Az álláspont szerint a tilalom a sportegyesületek klubhelyiségeire is kiterjed, azaz a golfpályákhoz tartozó klubépületeket is csak a versenyszerűen sportolók használhatják és csak arra az időtartamra, amíg e minőségükben a sporttevékenységük gyakorlása érdekében arra szükség van.

 

Forrás: Magyar Golf Szövetség

Kép: Agrotrend


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés