Ameddig a nap fent volt, mi is a golfpályán lehettünk

 

Eiring Kristóf még gyerekfejjel lett a golf rabja, fiatal felnőtt kora óta pedig oktatóként és edzőként tevékenykedik. 2012-ben a Magyar Kupa győztese lett, 2013-ban pedig megkezdte golfoktatói tanulmányait is a PGA of Hungary képzésén. Egyedi, személyre szabott oktatási stílusában arra törekszik, hogy a versenyeken megszerzett tapasztalatait a kezdő golfjátékosoknak is átadja. A Hungarian Golf Magazinnak adott interjújában Kristóf visszaemlékezik gyermekéveire és arról is mesél, milyen hatással volt a vírushelyzet a golf világára.

 

Tizenegy évesen ismerkedtél meg a golffal. Miért választottad gyerekként ezt a sportot?

Számos sportot űztem gyerekkoromban, bár egyiket sem olyan színvonalon és olyan kitartóan, mint a golfot. A sportág iránti rajongásom úgy kezdődött, hogy mivel nagyon közel laktam a pályához, szinte adta magát, hogy kipróbáljam. Már nem emlékszem, mi fogott meg benne. Nagyon élveztem, hogy ez egy egyéni sport, egyéni teljesítménnyel, hiszen az ember folyamatosan önmaga ellen versenyzik. Nem számít, hogy egy kis gyakorlásról, egy félórás edzésről, vagy egy negyedórás golfjátékról van szó – mindegyik kihívást, a saját magunk és a pálya ellen való küzdelmet jelenti. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert mind a mai napig együtt dolgozhatok olyan kollégákkal, akikkel még gyermekként vagy fiatal felnőttként együtt kezdtük el a sportot. Kiváló csapatunk volt és az idők folyamán szerencsére kialakult egy összetartó baráti társaság a golfpályán, ami gyerekfejjel óriási húzóerőnek számít. Nagy segítség volt az is, hogy ez a bizonyos baráti társaság nem máshová hívott, hanem a golfpályára. Ha visszatekintek a múltba, bár a klub már nem üzemel, azt hiszem, Pólus Péternek mindannyian köszönettel tartozunk, hiszen lehetőséget teremtett arra, hogy gyakorlatilag korlátlan ideig hódolhassunk a golfnak. Ameddig a nap fent volt, mi is a pályán lehettünk. Az ő támogatása is kellett ahhoz, hogy beleszerethessünk a sportba. Egy kis idő elteltével már versenyeken is indultam és már az első olyan szezonban, amikor részt vehettem a Junior Tour fordulóin, elkapott és magával ragadott a versenyláz.

 

Golfoktatói és -edzői szempontból hogyan értékelnéd ezt az évet a járványhelyzet fényében?

Ez egy igen összetett kérdés. Úgy vélem, a sportnak a vírushelyzet úgymond jót tett, vagy legalábbis nem ártott neki. A golf, mint szabadidős tevékenység a legtöbb olyan kritériumnak megfelel, amely a koronavírus elleni védekezés szabályzatában szerepel, ezért viszonylag szerencsés helyzetben tudhatjuk magunkat. A karantén időszaka alatt, illetve abban a periódusban, amikor a legtöbb szabadidősportot nem lehetett űzni, a golffal a legtöbb pályán nem álltak le. Azt hiszem, erre mindenképpen pozitívumként lehet tekinteni. Egy másik fontos szempont, hogy ilyen módon az emberek tovább adták egymásnak a hírt, hogy továbbra is lehet golfozni és ez talán egyfajta rés volt a pajzson. Azt hiszem, ezzel a legtöbb golfpályán nem is volt gond. Oktatói szemmel nézve annyiban más a helyzet, hogy számos külföldi tanítvány a járványhelyzetre való tekintettel visszatért hazájába, így nyilván akad olyan edző, aki ezt a helyzetet rosszul élte meg, vagy nehezebben vészelte át. Ennek ellenére örömtelinek tartom, hogy nem kellett lemondanunk a játékról.

 

Milyen további terveid vannak? Indulsz-e még valamilyen bajnokságon vagy versenyen a közeljövőben?

Most már elmondhatom magamról, hogy száz százalékig golfoktató vagyok és nem játékos, de ettől függetlenül nagyon szívesen részt vennék és játszanék különféle versenyeken, akár kedvtelésből is. A profi golfvetélkedők közül különösen a Cseh Tour sorozat áll közel a szívemhez. A jelenlegi helyzetben azonban a külföldi versenyekre való kiutazás jóval macerásabb. Természetesen igyekszem a PGA Hungary minél több magyarországi versenynapján részt venni - ezek mindig remek hangulatú játékok! Ezenkívül pedig jövőre is szeretnék játszani a profi magyar bajnokságokon. Ha a téli és tavaszi szezonban továbbra is lehet játszani, igyekszem úgy felkészülni, hogyha ismét megnyitják a határokat és megrendezik a külföldi versenyeket, részt tudjak venni a már említett Cseh Tour valamelyik állomásán. Idővel eldől, mindebből mi valósul meg!

 

Kép: Eiring Kristóf / Facebook


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés