Egy életem, egy halálom

Dr. Lex Annamária számára eddig sikeresen alakult az ősz, hiszen a szeptember 4. és 6. között lezajlott Magyar Mid-Amatőr Nyílt Golfbajnokságon a női nettó kategóriában az első, az összesített mezőnyben az ötödik helyezést szerezte meg. 

 

 

Mesélnél egy kicsit a Mid-Amatőr Golfbajnokságról? Milyen élményekkel tértél haza Zalacsányból?

A Magyar Mid-Amatőr Golf Sportegyesület elnöksége - egy igazán remek, összeszokott csapat - ebben az évben nagyon sok munkát fektetett a versenyek szervezésébe. A Mid-Amatőr Bajnokság egy különleges megmérettetés. Az egyik játékos nemrég azt mondta nekem, minden évben úgy várja, mint a Karácsonyt, mert ez az év egyik legjobban megszervezett tornája. Megsúgom, én is épp ilyen izgatottan készülök erre a küzdelemre. A Zala Springs Golf Resort nekem hazai pálya, de még soha nem tudtam megjátszani a hendikepemet. Általában 94 körüli eredményt hozok, de a hétvége körülményei - a kék elütőről való indulás és az erős hátszél - nem kevés kihívással szolgáltak. A harmadik nap azonban csodálatosan alakult, hiszen minden együtt volt ahhoz, hogy a megszokott teljesítményemet túlszárnyaljam, és ez sikerült is! Nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog nappal zártuk a versenyt.

 

Mindenki azt mondta, hogy nagyon gyorsak voltak a greenek.

Így is volt! Kettőből fenn vagy a greenen és mégis további négyet puttolsz! Ez csakis úgy lehetséges, hogy borzasztóan gyors a green. Tehát egy picit megütöd és már esélyed sincs arra, hogy könnyedén belökd, mert túl görcsösen próbálkozol. A hatoson minden nap négyet puttoltam. Szinte lehetetlen volt jó helyre kerülni, ez a szakasz lett a mumusom! A green a szakasz legvégén volt és még a forecaddie is figyelmeztetett, hogy oda senki sem merte ütni. Óriási rizikó volt a dologban, hiszen ha száztíz méterről hetes vassal eltalálom, még birdie-re is esélyem van, de ha legurul a labda, máris kész a baj. Gondoltam, egy életem, egy halálom, mégis megpróbálom, és legnagyobb örömömre, sikerrel jártam! A harmadik napra már hozzászoktam a nehézségekhez, így az utolsó kör már igazi örömgolf volt!

 

Gratulálok az eredményedhez!

 

Kép: Tátrai Béla /GOLFmagyar


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés