Mégis lesz Ultrabalaton!

Emberfeletti munkát végeznek az Ultrabalaton szervezői, akik jelen állás szerint megtarthatják a tavaszról őszre halasztott viadalt – természetesen a szabályok és az óvintézkedések maximális betartása mellett.

 

A mostani helyzetben talán ez a legfontosabb hír, főleg azok után, hogy néhány napja a görög szervezőknek le kellett fújniuk a Spartathlont.

 

„Nagyon sajnáljuk, hogy elmarad a Spartathlon, ami a világ ultrafutásának fénypontja, ünnepe lett volna – aki nevezett a Spartathlonra, és helyette szeretne nálunk, az Ultrabalatonon indulni, annak lehetőséget biztosítunk rá – kezdte érdeklődésünkre Zelcsényi Miklós főszervező.

 

Persze a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet az UB-t is nagyban befolyásolja: a speciális szabályokat és óvintézkedéseket maximálisan be kell tartani, hogy biztonságosan lehessen megrendezni a viadalt.
A létszám várhatóan kisebb lesz a korábbiakhoz képest, hiszen a résztvevők nagyjából harmada külföldről szokott érkezni ­– közülük lesznek, akik vállalják a beutazási procedúrát, mások viszont nem indulnak a megméretésen.

 

Ami a szervezést illeti, a verseny előtti tésztapartit a szokottnál jóval nagyobb területen rendezik meg, hogy a távolságtartás szabályának megfeleljenek, valamint a rajtcsomagok átvételét is átalakítják az óvintézkedések miatt.

 

Forrás: Csupa Sport

Kép: Magyar Hospice Alapítvány

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
2
3
4
11
16
23
24
26
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés