Közgyűlés: eredményes évet zárt a Szövetség

Az MGSZ közleménye

A Magyar Golf Szövetség éves rendes közgyűlésére - a tavasszal kialakult járványhelyzetre tekintettel - július 30-án került sor, melyet ezúttal a Continental Citygolf Club látott vendégül. Az elnökség, valamint a klubok összesen 29 delegáltja egyhangúlag szavazta meg a Szövetség 2019. évi szakmai és pénzügyi beszámolóját, közhasznúsági jelentését, a 2020. évi terveket, továbbá az Alapszabály módosítását.

 

A közgyűlés dr. Szivek Norbert elnöki megnyitóját követően, elsőként a Magyar Golf Szövetség 2019. évi szakmai és pénzügyi beszámolójának elfogadásáról döntött. Makszin Áron, a Szövetség főtitkára szóbeli kiegészítőjében kiemelte, hogy tovább emelkedett a regisztrált golfozók száma, de a Szövetség sikeres évet zárt a versenyrendezés terén is: 702 indulóval kilenc országos bajnokságot, 18 ország részvételével az EGA Női Csapatbajnokságot, 320 gyermekkel nyári táborokat, továbbá a nyolcfordulós Junior Tour versenysorozatot szervezte meg.

 

Dr. Törös Judit, az Ellenőrző Testület elnöke - 2020. évi tartalékalap képezése mellett - elfogadásra javasolta a Szövetség 2019. évi beszámolóját és közhasznúsági jelentését.

 

A folytatásban Makszin Áron a 2020. évi szakmai és pénzügyi terveket ismertette. Elmondta, hogy a koronavírus-járvány ugyan átírta a hazai és a nemzetközi versenynaptárt, a Szövetség azonban minden, ebben a szezonban tervezett versenyét megrendezi és folytatja a regisztrált golfozók számának növekedését célzó programokat is. Továbbra is támogatja Rózsa Csilla olimpiai felkészülését is, az év végéig pedig a World HCP rendszer bevezetését szükséges előkészítenie. A szakmai tervben megjelölt programok pénzügyi alapjai biztosítottak.

 

Végezetül a Balaton Golf Club javaslatára, az Alapszabály 20§ (4) pontjának módosításáról döntött a grémium, a mely alapján az elnökség tagjainak száma nyolcról, kilenc főre emelkedik. A közgyűlés az elnökség új tagjának, dr. Schaller-Baross Ernőt, a Miniszterelnökség nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárát választotta, aki hét éve golfozik és sportdiplomáciai tapasztalatával szeretne hozzájárulni a magyar golfélet fellendüléséhez.

 

Forrás: hungolf.hu


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés