Szuperkupa a Puskásban

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága videokonferenciás ülését követően sajtótájékoztatót tartottak, ahol bejelentették az európai kupasorozatok és válogatott mérkőzések folytatását, a következő nemzetközi kupák döntői helyszíneit és időpontjait – többek között azt is, hogy az idei európai Szuperkupa-mérkőzést szeptember 24-én a Puskás Arénában rendezik, ahol 2021-ben az Eb-n is rendeznek négy meccset.


Az idei európai Szuperkupa-mérkőzést Budapest rendezheti meg Porto helyett, a váltásra azért volt szükség, mert a portugáloknál rendezik a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét.


Aleksander Ceferin elmondta, a vb ülésén született döntések értelmében majdnem minden félbeszakadt versenysorozat folytatódik.


A Bajnokok Ligája augusztus 7–8-án folytatódik, mégpedig a hátralévő nyolcaddöntőkkel, ám az egyelőre még nem tisztázott, hogy hol: vagy Portugáliában, vagy pedig a hazai csapat stadionjában.


A negyeddöntőkől kezdve ugyanis Portugáliába költözik a Bajnokok Ligája, és egy nyolccsapatos kieséses tornát rendeznek: a negyeddöntők augusztus 12–15. között, az elődöntők augusztus 18–19-én lesznek, míg a döntőt augusztus 23-án rendezik – utóbbit Lisszabonban, míg a korábbi szakaszban Portóban és Guimaraesben is rendeznek mérkőzéseket.


A hátralévő BL-meccsek kezdési időpontja egységesen 21.00 óra.

 

Forrás: Nemzeti Sport


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés