Az élet folyt a saját medrében tovább

 

Zsadányi Ildikóval beszélgettünk

Zsadányi Ildikó és párja Miszlai Sándor, most érkezett haza kalandos úton Ausztráliából. Erről mesél most Nekünk Ildikó.

 

„Ausztráliában lenni mint mindig most is nagyon jó volt. Természetesen ott is, vezettek be korlátozásokat, de mivel a golf egy szabadtéri sport, így a  szabályok betartása mellett lehetett játszani, 2-es fligh-tokban, verseny keretein belül. Mindenki vezette a saját score kártyáját, nem érinthettük a zászlót, tartani kellett a távolságot a fligh-tok és egymás között. Az éttermek, kávézók zárva tartottak, de a golf versenyek  nem maradtak el és a  beach-ek is nyitva voltak az úszok elött. Az élet folyt tovább a saját medrében minimális korlátozások mellett” - összegezte Ildikó.

 

„Nagyon szeretek  Sydneyben lenni, kedvelem  az ottani embereket, azt a zseniális közeget, ami egy-egy ott tartózkodásom során körülvesz, nem utolsó sorban sokat tanulok az ausztrál modern építészeti megoldásokból. Illetve a páromat oda köti a munkája és a fia, így emiatt is  gyakori vendégek vagyunk.  A játékom mostanában nem az igazi, nehezíti az életemet egy-egy sérülés, bízom benne, hogy ezek minél hamarabb orvosolódnak, de addig is marad az örömjáték és a gyakorlás, mert szeretném a hcpm-et az idei évben 12-re módosítani.” 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés