Pannonia intézkedései COVID-19 ellen

 

 

Fontos tudnivalók

 

A koronavírus (COVID-19) miatt bevezetett járványügyi intézkedésekre való tekintettel, megelőzés céljából a Pannonia Golf & Country Club is megteszi a szükséges működtetési változtatásokat mindannyiunk védelme érdekében.

Ebben a helyzetben úgy véljük, hogy az a felelős magatartás, ha minimálisra korlátozzuk a fizikai érintkezés lehetőségét, illetve a közös zárt térben tartózkodást. Sikerült olyan megoldást hoznunk, ami az ezirányú törekvésünket támogatja, közben mégsem gátolja a golfozás szerelmeseit a kültéri kikapcsolódástól.

A játékosok a főbejárat melletti, ideiglenesen erre a célra kialakított területen egy ablakon keresztül tudják megtenni a szükséges regisztrációt, illetve kiváltani napijegyüket és egyéb felszerelés igényüket a játékhoz és a gyakorlópálya igénybevételéhez.

Trolley -és ütőbérlésre nincs lehetőség. Az első foglalható tee time 9 óra, az utolsó startidő 10:30-ra egyeztethető. A rövid ott-tartózkodással tölthető órák számára való tekintettel engedjük a 10-es tee-ről is az indulást. A 15 órai zárást továbbra is szigorúan tartjuk. Határozatlan időre rendhagyó szabályozásokat vezettünk be a pályajátékban is: A zászlók kiemelése tilos. A játékos a labdájáért csak kesztyűben nyúlhat a szakasz lejátszását követően a cup-ba.

A bunkerek gereblyézése jelenleg szintén nem megengedett. Az egyéni és csoportos golfoktatások határozatlan időre szünetelnek. Kérjük kedves vendégeinket, segítsék munkánkat előzetes foglalással, telefonon napközben változatlanul elérnek bennünket a 0622594200-as telefonszámon. Fizetni kizárólag a helyszínen és csak PayPass bankkártyával tudnak, utalni nem lehetséges, készpénzt nem áll módunkban jelen helyzetben kezelni.

Folyamatosan követjük a híreket, tájékoztatni fogjuk Önöket a korlátozás megszűnésével kapcsolatban.

 

A Pannonia Golf & Country Club csapata

As a response to the epidemiological measures taken due to the coronavirus (COVID-19), Pannonia Golf & Country Club is making the necessary operational changes to protect all of us. In this situation, we believe, that the responsible behavior is to minimize the possibility of physical contact and / or staying indoors. We have managed to come up with a solution that supports our endeavor while still not discouraging golfing lovers from enjoying the outdoors. Players will be able to register, purchase green fee, requirem ents for play and practice, and other equipment through the window next to the m ain entrance, temporarily set up for this purpose, Trolley and golf club rental is not possible. The first tee time is 9:00 and the last tee time is 10:30. Due to the lack of sunny hours, we will also allow you to start from tee 10 (booking is also required). We continue to keep the 15:00-hour closing tight. For this period, w e have introduced extraordinary rules on the field: - Put out the flagstick is prohibited. - The player m ust use his gloves to collect his ball after it is holed. - Raking bunkers is also currently not allow ed. Individual and group golf lessons are suspended indefinitely . Please help our work to call us with your reservation! If you have any questions, please call the reception: +36 22 594 200 during open hours: 8:30-15:00. We can only accept Pay Pass credit cards for payments, no deposit, no cash in this situation. Payments can only be made locally. We will keep you updated with the news and we will inform you of the removal of the restriction. Thank you for your understanding and helpful behavior in such a hard situation!

Pannonia Golf & Country Club Team


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés