Megvannak az Év sportolói: Sándor Virág és Rózsa Dávid is a listán!



(Képek Tátrai Béla)

A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Idén 55 sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére.

A voksolás történetében az abszolút csúcstartó Portisch Lajos sakknagymester, aki 23-szor lett első 1964 és 1994 között.

Az idei győztesek közül kiemelkedik a tájékozódási búvárúszó Balázs Péter 16. elsőségével, míg a szörfös Gádorfalvi Áron 12., a birkózó Sastin Marianna 10. alkalommal bizonyult a legjobbnak. De az asztaliteniszező Póta Georgina, a vitorlázó Berecz Zsombor, Hosszú Katinka és a curlinges Nagy György is különleges sorozatot mondhat magáénak, mindannyiukat kilencedszer választották meg.
Az olimpiai számban idén világbajnok versenyzők közül a birkózó Lőrincz Tamás, a kajakos Kopasz Bálint, az úszó Hosszú Katinka és Milák Kristóf, valamint a párbajtőröző Siklósi Gergely is a legjobb lett sportágában.
Legeredményesebb hazai klubként az MTK 8, a Honvéd 7, míg a Újpest és a Vasas egyaránt hat elsőséget mondhat magáénak.
Külföldi klub vagy csapat képviseletében zárt az élen hét sportág kilenc versenyzője.

A legjobbak névsora annak jelölésével, ki hányadszor végzett az élen

Amerikai futball
Bencsics Márk (Budapest Wolves) 3.

Asztalitenisz
Szudi Ádám (SPG Walter Wels) 2.
Póta Georgina (TTC Berlin Eastside) 9.

Autósport
Michelisz Norbert (BRC Hyundai N Squadra Corse) 6.

Atlétika
Halász Bence (Szombathelyi Dobó SE) 2.
Márton Anita (Békéscsabai Atlétikai Club) 5.

Birkózás

Lőrincz Tamás (BHSE) 4.
Sastin Marianna (Vasas SC) 10.

Bridzs
Gál Péter (Bajnok) 1.
Fischer Brigitta (Hegyvidék) 6.

Búvárúszás
uszonyosúszás

Bukor Ádám (Mátrai Erőmű Búvárklub) 2.
Senánszky Petra (Debreceni Búvárklub) 6.

tájékozódási búvárúszás
Balázs Péter (Amphora Búvárklub) 16.
Hatházi Katalin (Amphora Búvárklub) 4. 

Cselgáncs
Tóth Krisztián (MTK Budapest) 4.
Özbas Szofi (Ceglédi VSE) 1.

Curling
Nagy György (Vasas SC) 9.
Palancsa Dorottya (UTE) 6.

Erőemelés
fekvenyomás

Lombosi Melinda (Erőművek SE) 1.
Véró Alex (Orosházi Toldi SE) 1.                                     

erőemelés
Bilicz Laura (PowerBuilder SE) 1.
Kulcsár Dávid (Kelet Ereje) 2.

Evezés
Galambos Péter (Vác Városi Evezős Club) 5.
Gadányi Zoltána (Budapest Evezős Egyesület) 2.

Fallabda
Farkas Balázs (Squashberek) 2.
Chukwu Hannah (Squashberek) 1.

Footgolf
Bacskai Bence (Royal Footgolf Club) 2.
Ujvári Izabella (Nimród Footgolf SE) 2.

Golf
Rózsa Dávid (Pannónia Golf&Country Club) 3.
Sándor Virág (GOLFIESTA Sportegyesület) 1.


Bőviz Dominik (Első Magyar Gó Egyesület Pestújhely) 1.
Seres Júlia (Pagoda Gó Egyesület) 1.

Hódeszka
Brunner Blanca (Hópárducok Sí és Snowboard Sportegyesület) 1.
Fricz Botond (Sport-Club.hu) 3. 

Íjászat:
Gondán György (Eleven ÍE) 2.

3D
Gondán György (Eleven ÍE) 2.

Jet-ski
Szabó Barnabás (Aktív SC) 4.

Jégkorong

Galló Vilmos (KooKoo, finn) 1.
Huszák Alexandra (KMH Budapest) 4.

Kajak-kenu
gyorsasági

férfi kajak: Kopasz Bálint (Algyői SE) 3.
női kajak: Kozák Danuta (UTE) 7.
férfi kenu: Adolf Balázs (Szentendrei KKSE) 1.
női kenu: Balla Virág (Graboplast Győr) 2. és Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 3.

maratoni
férfi kajak: Boros Adrián (Tolna) 5., Máthé Krisztián (UTE) 1.
női kajak: Kiszli Vanda (Atomerőmű SE) 3.
férfi kenu: Laczó Dániel (NKM Szeged VE) 1., Nagy Gergely Balázs (UTE) 1.
női kenu: Kisbán Zsófia (Lágymányosi Spari) 1.

Karate
Tadissi Yves Martial (Újpesti Torna Egylet) 3.
Sterck Laura Tímea (Magyar Testgyakorlók Köre Budapest) 2.

Kerékpár
A Magyar Kerékpáros Szövetség december 21-i gáláján hozza nyilvánosságra döntését.

Kézilabda
A Magyar Kézilabda Szövetség januárban hozza nyilvánosságra döntését.

Kickbox
Bálint Zoltán (Halker-Király Team) 1.
Busa Andrea (Halker-Király Team) 2.

Kosárlabda
Perl Zoltán (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely) 1.
Raksányi Krisztina (UNI Győr MÉLY-ÚT) 1.

Korcsolya
rövid pályás gyorskorcsolya

Liu Shaolin Sándor (MTK, FTC) 4.
Jászapáti Petra (SZKE) 4.

műkorcsolya
Tóth Ivett (Vasas SC) 6.

jégtánc
Yanovskaya Anna, Lukács Ádám (DSC, HKA) 1.

Labdarúgás
nagypálya

A januári M4 Sport – Az Év Sportolója gálán hozzák nyilvánosságra a legjobb férfi és női játékost.

futsal
Dávid Richárd (MFK Prodexim Khersont) 1.
Varga Adél (Astra Kiskunfélegyházi Bulls FC) 2. 

Lovassport
Hölle Martin (Újhartyán Gyémánt Lovaspark SE) 2.

Motorcsónak
Havas Attila (Inter Trim Szerviz Kft.) 1.

Motorsport
Szvoboda Bence (HTS KTM Team) 1.

Ökölvívás
Hámori Ádám (Fitt-Box Kőszeg) 2.
Oláh Eszter (Egri Városi Sportiskola) 1.

Öttusa
Kasza Róbert (KSI SE) 6.
Kovács Sarolta (Volán Fehérvár) 6.

Ritmikus gimnasztika
Pigniczki Fanni (MTK) 2.

Rögbi
7-es

Suiogan Tímár (Esztergomi Vitézek RAFC) 1.

15-ös
Jung Szilárd (Battai Bulldogok SZVSE) 1.

nők
Horváth Kitti (Esztergomi Vitézek RAFC) 1.

Röplabda
teremröplabda

Dávid Csanád (Stiinta Explorari Baia Mare) 1.
Németh Anett (Coastal Carolina Volleyball) 1.

strandröplabda
Kiss Dániel (Pénzügyőr SE) 1. és Bán Viktor (Pénzügyőr SE) 1.
Szombathelyi Szandra (RÖAK Kaposvár) 4. és Lutter Eszter (RÖAK Kaposvár) 5.

Sakk
Rapport Richárd (Szombathelyi MÁV Haladás Vasutas Sportegyesület) 3.
Hoang Thanh Trang (Honvéd Auróra Sportegyesület) 3.


alpesi
Nagy Bence (Rozmaring SE) 1.
Tóth Zita (Vasas SC) 2.

sífutás
Kónya Ádám (Veszprémi SE) 6.
Pónya Sára (Vasas SC) 1.

sílövészet
Panyik Dávid (Honvéd Zalka SE) 7.
Pónya Sára (Vasas SC) 1.

síugrás

Molnár Flórián (Kőszegi SE) 5.
Vörös Virág (Kőszegi SE) 5.

szabadstílus
Papp Koppány (Rozmaring SE) 5.

Sportlövészet
Péni István (UTE) 3.
Major Veronika (BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub) 3.

Súlyemelés
Holló Szilárd (Kazincbarcikai VSE) 1.
Mitykó Veronika (Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő SE) 1.

Szektorlabda
szektorlabda szakág

Pákai György (Testvériség SE) 4.

12 érintéses szakág
Puskás László (Debreceni SC) 2.

Szinkronúszás
Dávid Janka (Római Szinkronúszó SE) 2.
Gács Boglárka (Budapesti Honvéd SE) 1.

Szkander
Kovács Péter (Pólus 5) 2.
Kőváriné Ivánfi Brigitta (Megtorló Karok Szolnok) 3.

Szörf
Gádorfalvi Áron (Wind Sport Club Egyesület) 12.
Cholnoky Sára (Körte Hegyi és Vízi Sportok Egylete) 7.

Szumó

Kerstner Róbert (Veresi Küzdősport Egyesület) 1.

Tájfutás
futó szakág
Bakó Áron (Tabáni Spartacus SKE) 3.
Sárközy Zsófia (Hegyvidék SE-MOM) 1.

tájkerékpáros szakág
Tamás Bianka (Diósgyőri Tájékozódási Futó Club) 2.

Teke
Kakuk Levente (Répcelak) 6.
Méhész Anita (Rijeka) 7.

Tekvondó
Józsa Levente (Budapesti Honvéd) 1.
Patakfalvy Luca (MTK Budapest) 5.

Testépítés és fitnesz
testépítés

Kenderes Gábor (Kőbánya SC)

fitnesz

Ágoston Dorottya (Biofit Johnny Fitness)

Tenisz
Fucsovics Márton (MTK) 7.
Babos Tímea (MTK) 8.

Tollaslabda
Krausz Gergely (Multi Alarm SE) 6.
Sárosi Laura (Hajdúszoboszlói Tollaslabda SE) 6.

Torna
szertorna

Vecsernyés Dávid (BHSE) 2.
Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 3.

aerobik
Bali Dániel (PSN) 5.
Mazács Fanni (PSN) 2.

akrobatikus torna
Kutasi Vivien, Vincze Zita (Balance ATC) és Horváth Elizabet (FTC) 2.

gumiasztal
Szántó Anna (Dunaferr SE) 2.

Triatlon
Bicsák Bence (PSN Zrt.) 2.
Kovács Zsófia (Budaörsi TK) 4.

Úszás
Milák Kristóf (Budapesti Honvéd) 2.
Hosszú Katinka (Iron Swim) 9.

nyílt vízi
Rasovszky Kristóf (Balaton Úszó Klub Veszprém) 2.
Olasz Anna (Szegedi Úszó Egylet) 2.

Versenytánc
akrobatikus rock and roll

Jonas Brauer (Rock And Magic Sportegyesület) 1.
Medgyesi Veronika (Rock And Magic Sportegyesület) 1.

versenytánc
Andrea Silvestri (Valcer Táncstúdió) 5.
Váradi Martina (Valcer Táncstúdió) 5.

Vitorlázás
Berecz Zsombor (Procelero SE) 9.
Érdi Mária (Magyar Villamos Művek Sportegyesület) 7.

Vívás
Siklósi Gergely (BHSE) 1.
Márton Anna (MTK) 3.

Vízilabda
Varga Dénes (FTC-Telekom Waterpolo) 3.
Keszthelyi Rita (UVSE) 7.

MTI


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés