„Boldog vagyok, de le kell vonnunk a tanulságokat”



Nagy utat tett meg az újabb bajnoki címig

2017. után ismét a dobogó legfelső fokára állhatott dr. Horváth Péter, a jubileumi Szenior Bajnokságon. Győzelmét némileg beárnyékolja egyik legnagyobb riválisa, Horváth Joe távolmaradása a döntő napról. Egyebek mellett erről és az idényéről beszélgettünk az újdonsült győztessel.

„Eddig remek szezont tudhatok a hátam mögött. Az, hogy sikerült a tavalyi keresztszalag szakadásom után így talpra állnom és ilyen jó formában visszatérnem, az a komoly rehabilitációs munkának is köszönhető.

Már az Eb-n sem ment rosszul a játék, de az elmúlt néhány tornán kimagaslóan teljesítettem. A Mid-amatőr match play bajnokságon harmadik lettem, a Mid-amatőr országos bajnokságon is dobogóra állhattam, megszerezve az 3. helyet. Ha nincs az a két dupla a végén a győzelem is meglehetett volna. Hozzáteszem mindezt a hátsó, fehér elütőről.”


– kezdte beszélgetésünket.




A Szenior Bajnoksággal kapcsolatban szintén pozitív érzéseim vannak. Az eredmények, amiket játszottam, önmagukért beszélnek (77, 82, 76), ráadásul az egyik nap nagy szélben. Persze néhány ütés a pályán maradt, de ezt a többiek is elmondhatják magukról. Mindannyian tudjuk, hogy nincs tökéletes kör. Összességében nagyon stabil volt a játékom. Például a 7-es szakaszon feldrive-oltam a greenre a labdámat.”
– tette hozzá.


Természetesen kitértünk az ominózus Horváth Joe esetre is, hogy mi történt pontosan.

„Őszinte sajnálattal tölt el a Joe-val kapcsolatos ügy, amiben semmilyen szándékosság nem volt a részemről, ami történt, azt több szempontból is meg lehet közelíteni.  Aznap sok feladat hárult rám: vezettem Joe score-kártyáját és a tesztüzemet teljesítő online scoringba is én írtam a flighttagok eredményeit. Ez igen megterhelő volt, a játék mellett, így több dologra kellet odafigyelni, mint általában.

De térjünk rá a 16-os szakaszra.

Joe-nak egy közeli putt-ja volt, ami neki ujjgyakorlat. Én sajnos hármat (par) írtam be, a kártyájára miközben ő kihagyta (bogey).

Amikor a végén egyeztettük a papíralapú, hivatalos score-kártyát, kölcsönösen felolvastuk az eredményeket, ő nem vette észre hibát és úgy írta alá kártyáját.  Ennek az oka – szerintem, amit át is tudok érezni -, hogy fejben még az utolsó két lyukon összeszedett +4 ütésével volt elfoglalva, hiszen nagyon fontos pontokat hagyott a pályán, leadva ezzel a második napi előnyét.




Nyilván lelkiismeret furdalást éreztem, hiszen az én elírásomat nem vette észre. Ezért felajánlottam Joe-nak, hogy visszalépek és játsszuk le az utolsó flightok után egymás között a bajnoki csatát a virtuális címért, amire Ő határozottan nemet mondott… Többekkel beszéltem, kikértem mások, szakértők véleményét és elmondták, hogy a szabály világosan fogalmaz: mindenki maga felel a score-kártyájáért. Ez tanulság kell legyen, nemcsak nekünk, de mindenkinek, hiszen a versenyeken rendszeresen előforduló hibáról van szó, aminek a kiküszöbölésére van a kártyák összeolvasása.  A score-kártya egyeztetés nagyon fontos mozzanata a játék lezárásnak, mert csakis akkor derülhet fény az esetleges elírásokra, hibákra.

Mindent összevetve nagyon boldog vagyok, látva az elmúlt egy év fejlődését és hogy sikerült stabilizálnom a score-omat 6 hcp körül, a távolságaim is visszatértek. Természetesen nagyon örülök a második szenior bajnoki címemnek! Jövőre nehezebb lesz minden, mert sok olyan játékos jöhet el a versenyre, akik az idén még nem mérették meg magukat, de remélem ott leszek és megint nekifutok az egyébként kiválóan megrendezett versenynek.” 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés