Virág csak magára koncentrált




„Fogalmam sem volt róla, hányadik vagyok”


A golFIESTA SE játékosának, Sándor Virágnak sikerült egy szinttel feljebb lépnie a tavalyi mid-amatőr bajnoksághoz képest. A hazai versenyben a második, míg nemzetközi mezőnyben a dobogó harmadik fokára állhatott.


„Egyszerűen szuper volt, akár csak a többi Magyar Mid-Amatőr Golf Sportegyesület által szervezett verseny. A golfjáték mellett számos színes programmal is készültek a szervezők, de sajnos elfoglaltságaim miatt nem tudtam rajtuk részt venni, ám a sporttársaim igen elismerően beszéltek róluk. Jó buli lehetett! – kezdte Virág, majd a golfjátékára is kitért.

Bármennyire is furcsán hangzik, fogalmam sem volt, hogy állok a többiekhez képest. Persze a startlista adott némi támpontot, de a legfontosabb az volt, hogy csak magamra figyeljek, semmi másra. Alapvetően örülök, hiszen mindig jó kupával, kupákkal hazatérni egy-egy versenyről, ám egy picit jobb score-ra számítottam magamtól (89, 90, 94), de ezen dolgozom a következő versenyeken.

Most jön a Match Play Bajnokság, majd a Klubcsapat Bajnokság, ahol a Golfiesta színeit képviselve törekszem a minél jobb eredményre.”




(Képek: Tátrai Béla, Magyar Mid-Amatőr Golf Sportegyesület)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés