Újabb kihívások előtt



Batta Krisztina reformjai a megújulás jegyében

Hétfő délután megtartotta közös edzését a magyar szenior női golf-válogatott a jövő heti XXX. Nemzetközi és Magyar Szenior Golfbajnokság előtt. A helyszín - nem meglepő módon - a tornának otthont adó tatai Old Lake Golf Club pályája volt, melynek minőségéről a nemzeti együttes szövetségi kapitánya, Batta Krisztina nagyon elégedetten nyilatkozott.

Beszélgetésünk során egyebek mellett könyörtelenül levonta az elmúlt szezon tanulságait a válogatottal kapcsolatban.


„A szeptemberi tatai edzésünkre kevesen jöttek el, de rendkívül hatékony és tanulságos edzésen vagyunk túl. Többeket az esős időjárás tartott vissza, pedig a golf kültéri sport, amihez a köd, napsütés viharos szél és az eső: mind-mind hozzátartozik. Ez a játék része. Rossz idő nincs, csak nem megfelelő öltözet!”

– mondta határozottan Krisztina, aki mióta játszik, (18 éve) kihívásként gondol a golfra (ez tette sikeres sportolóvá), talán éppen ezért tartja a kifogásokat nevetségesnek.

Ráadásul, mint kiderült az égiek is csapattal voltak a hétfői tréningen és csupán az utolsó két szakaszon eredt el az eső.”


Aztán a részletekre is kitértünk.

„A range-en való ütögetés elmaradt, helyette az egész edzés a pályastratégia köré épült. A szövetségi edzőnknek, Tóbiás Zsoltnak felbecsülhetetlen értékű meglátásai voltak bizonyos szakaszokkal kapcsolatban, amelyek hozzásegíthetnek minket a minél jobb score eléréséhez a bajnokságon. Reméljük, mindenkinek sikerül kihoznia magából a legjobbat, ugyanis az eredmények sokat számítanak majd a golfünnepi csapatba kerülésért, amelyet a távollétemben dr. Lénárt Ágota irányít majd.


Köszönjük az Old Lake Club tulajdonosainak, dr. Bábos Jánosnak és kedves feleségének, Hock Mariannának a felajánlását és vendégszeretetét: az ingyenes greenfee-t, a pezsgőt és a vacsorát.”


Ezután a közelgő EGA Női Klubcsapat EB-re terelődött a szó, amelynek kedvenc pályája, a Balaton Golf ad otthont:

„Nagyon várom már, hogy a fiatalokkal Jaczkovics Emmával és Berkenyei Daniellával képviselhessük a magyar színeket. Minden bizonnyal nagyon erős játékosok ellen kell felvennünk a kesztyűt, de én ezt szeretem. Engem a kihívás éltet, az visz előre és sarkal arra, hogy jobb és jobb legyek. Bízom benne, hogy a hazai pálya előnyét a magunk javára tudjuk fordítani.”



A cél az, hogy jövőre a szenior csapattal is magasabb szintre jussanak, ehhez azonban úgy érzi koncepcióváltásra van szükség.

„Idén tervben volt, hogy a csapat Európa-bajnokságon is elinduljunk, sajnos ez nem sikerült, de jövőre már remélhetőleg ott leszünk!

Az elmúlt, lassan egy év nagy tanulságokkal szolgált. Sokak mentalitása, a csapathoz való tartozása, elkötelezettsége, motiváltsága hagy némi kívánnivalót maga után. Ezért a következő szezonban szubjektív módon fogom kihirdetni a válogatott keretet az egyes versenyekre. Az eredmények mellett a fizikai és mentális állapot, de a csapathoz való lojalitás is nagyban fogják befolyásolni a döntésemet.

Fontos a tisztelet a Kapitány az Edzők irányában, és elengedhetetlen a közösség többi tagjával szemben is.”

– zárta határozottan és céltudatosan beszélgetésünket Batta Krisztina, aki természetesen az első szenior bajnokságán szeretne nagyon jó eredményt elérni és reméli, hogy talál majd egy nemzetközi játékost, akárcsak tavaly a mid-amatőr bajnokságon Zuzana Bieliket, aki nagy hatással lesz rá és jobb eredményre sarkallja.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés