Emelkedett a texasi ámokfutás halálos áldozatainak száma



Már hét halottja van a szombati lövöldözésnek – jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján a nyugat-texasi Odessa rendőrsége.

 

A nyugat-texasi Midland és Odessa között történt lövöldözésben szombaton öten haltak bele. A rendőrség agyonlőtte az elkövetőt, akinek nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Mintegy húsz ember megsebesült, köztük egy 17 hónapos kislány és három rendőr is.

Az elkövető autóját a midlandi rendőrség állította meg egy közlekedési jelzőlámpánál, mire a férfi rájuk lőtt és az autóval elmenekült. Az országúton vaktában lövöldözött, majd kiszállt a Hondájából és elrabolt egy postai teherautót, azzal ért be Odessa városába, ahol egy parkolóban a rendőrök lelőtték, miután tűzharcba keveredett velük.

Texasban éppen egy nappal ezt követően, vasárnap lépett életbe a fegyvertartást könnyítő rendelkezés. Vasárnaptól engedélyezik a fegyvertartást az iskolákban és a templomokban is.

Donald Trump amerikai elnök vasárnapi Twitter-bejegyzésében dicsérte az azonnal fellépő rendőröket és a mentőket, egyben köszönetét fejezte ki Gregg Abbott texasi kormányzónak is. "Nagyon kemény és nehéz helyzet ez" – írta mikroblogjában az elnök. Ugyanakkor tartózkodott attól, hogy a fegyvertartás szabályainak szigorítására szólítson fel. Még szombaton újságíróknak úgy fogalmazott: "rendkívül sok csoport dolgozik ezen a kérdésen, én tárgyaltam több szenátorral és képviselővel is. Az emberek azt szeretnék, hogy történjen már végre valami". Hozzátette, hogy a szombaton történtek nem befolyásolják a kongresszusban folyó munkát.

Trump elmondta: a kormányzat több elképzelést és törvényjavaslatot vizsgál, ám nem részletezte ezeket. De azt kifejtette, hogy a fegyvervásárlás előtti ellenőrzések szigorítása szerinte nem eredményezné a lövöldözések megszűnését.

MTI


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés