Batta Krisztina köszönőlevele



Ausztriában edzőtáboroztak a hölgyek

„Remélem mindenki épségben hazaért, hisz véget ért az I. Női Nyári Golftáborunk, így szeretném köszönetemet kifejezni mindenkinek aki eljött.

Nagyszerű helyszíneket ismerhettünk meg, új barátokkal és játékos társakkal gazdagodhattunk, tanulhattunk játék közben új szabályokat, etikett ismeretre tehettünk szert, a szerencsések az általunk imádott játék mentális oldalát is megismerhették Dr. Lénárt Ágota jóvoltából, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Jókat ehettünk és ihattunk (:)), a végén pedig a győztesek ajándékkal térhettek haza. Vagyis mindenki, aki ott volt győztesként térhetett haza!

Nagyon remélem sokakat motivált ez a három nap, újabb lelkesedéssel vágtok bele majd a gyakorlásba, többet mentek golfpályára és remélem kedvet kaptatok versenyeken való induláshoz is.

Nagyon érdekes volt látni, amit a képek is bizonyítanak, hogy egy közösség kezdi szárnyait bontogatni, 25 hölgy egyidőben egy dolog által hajtva, egymást támogatva, együtt tesz azért, hogy egyre többen legyünk, hogy a kezdők is minél hamarabb integrálódjanak a golftársadalomba.



Szeretném ezt a képet választani az elmúlt három nap legjelentőségteljesebb üzenetének:

„Segítsük egymást mi NŐK, segítsünk egymásnak feljutni a csúcsra, segítsünk egymásnak átjutni a nehézségeken, segítsünk egymásnak a tanulásban, mert együtt mosolyogva a nehézségek is könnyebbek lesznek!”

Köszönöm,

Krisztina



banner ugynoksegi v2 260px

Keresés