„A győzelem lebeg a szemem előtt”



Kiemelkedő teljesítményt vár Malatyinszki

Mint ismert, szenior nettó csapatunk – csodával határosan - az egymást követő ötödik évben is elhódította a Monarchia Kupát. Malatyinszki Tamás a válogatott oszlopos tagja ezzel különleges rekord tulajdonosa, hiszen mindegyik diadalból kivette a részét. Most pedig a walesi Szenior Eb-n tenne csodát.

A jó teljesítmény kulcsát a közös munkának és a jó stratégiának tudjuk be.



„Mint mindig, most is beletettük a munkát. Egyedülálló módon, pár hete bejátszhattuk a pályát a helyszínen, így értékes tapasztalatokkal felvértezve indulunk neki az útnak. A győzelem lebeg a szemünk előtt, ha nem így lenne, mi értelme elütőhöz állni? De ha nem sikerül, akkor sem leszünk csalódottak. Fontos, hogy mindenki kiadja magából, ami benne van.
A kiemelkedő teljesítményhez minden adott: az elmúlt években kijutott a sikerekből a kontinensviadalon. Voltunk harmadikok és másodikok is (tavaly Jakobi László egyéniben ezüstérmes).
Most pedig szeretnénk, egyel feljebb lépni! – kezdte lelkesen.

A pálya kimondottan fekszik a stílusomnak. Az összes ütésfajtát átvettem a békéscsabai rangen, figyelve a chippekre, melyeknek nagy jelentőségük lesz. A greenek jól játszhatók, kiváló minőségűek. Ha jól olvasod és megérzed a putt rimust, akkor igen élvezetes.

Nagyon bizakodó vagyok!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés