Átadták Európa első footgolf pályáját Lakiteleken




Átadták Európa első, kifejezetten footgolfra tervezett, 18 szakaszos pályáját a Bács-Kiskun megyei Lakitelek Népfőiskola Alapítvány területén pénteken.

Lezsák Sándor
, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány elnöke az átadó ünnepségen elmondta: a pálya 2013-ban megkezdett tervezésekor a Nimród csillagkép volt a legfontosabb ösztönzés, ugyanis maga a csillagjegy pontjait képezték le a játék végpontjainak. Ennek köszönhetően, akik érintik a játék során a pálya összes végpontját, egyúttal lejárják a híres csillagkép alakzatát is.

Gelencsér Gábor
, a Magyar Footgolf Szövetség elnöke kiemelte: a Nimród Szabadidő és Footgolf Park megépülése a nemzetközi footgolf életében fontos mérföldkő, de hazai tekintetben is, mert a junior képzés során a jövőben már nem kell alkalmazkodni az eddig használt golfpályákhoz.



Jelezte, a pálya építése során a pozíciók tervezésétől kezdve a terepet is úgy alakították ki, hogy minél élvezhetőbb legyen. A pályahosszok meghatározása során pedig szintén arra törekedtek, hogy a gyermektől kezdve az idősekig mindenki megtalálja benne az örömét – tette hozzá.
Molnár Arnold, a Nimród Footgolf Sportegyesület elnöke (lenti képen), a pálya ötletgazdája elmondta: a Nemzetközi Footgolf Szövetség előírásának megfelelő pálya a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas.

Az első rangos eseményt a jövő héten játsszák. Lakiteleken zajlik a Magyar Footgolf Szövetség rendezésében az első Match Play Footgolf Kupa, amely egyben kvalifikációs verseny lesz a szeptemberi, angliai Európa-bajnokságra.



banner ugynoksegi v2 260px

Keresés