Lalla Meryem: Szelek szárnyán




A csütörtökihez képest átalakult az élboly a férfiak és a nők versenyében is. A jó ételek és a jó hangulat továbbra is adott volt, mint ahogy a nagyon-nagyon szép pálya is, de délre erős szél kezdett fújni, és ez nagyon megnehezítette a játékot. Ha valaki dolgozott már 500-as objektívvel, tudhatja, milyen az, amikor a szél oda-vissza elfordítja a kamerát a kitűzött céltól. Úgyhogy én átérzem a lányok problémáját, amit az erős szél okozott…

A Lalla Meryem mezőnyében még kevesebb lett a par alatti eredmény, már csak heten rendelkeznek piros számokkal. Pénteken csak tíz játékosnak adatott meg, hogy par alatt teljesítsen, a legjobb score -3 volt, négyen -2-t, öten -1-et jegyezhettek. Ez, ugye, meglehetősen kevés egy 126-os mezőnyben…

Az élen a spanyol Nuria Iturrios áll héttel par alatt, köszönhetően csütörtöki 68 és pénteki 71 ütésének. Az első nap az élen állt Boqvist a második helyre szorult, ő egy ütést veszítve mínusz hattal rendelkezik, a harmadik helyen mínusz 2-vel négyen osztoznak. A teljesség kedvéért említsük meg a német Laura Fünfstück nevét, mínusz egyes összesített eredménnyel ő büszkélkedhet még par alatti eredménnyel.

Az éllovas Iturrios három évvel ezelőtt ezen a pályán szerezte meg első LET győzelmét, akkor az utolsó napon egy mínusz hetes körrel teljesítette be győzelmét.  Kisebb érdekesség, hogy az akkori vasárnapi -7-hez 65 ütés kellett, a pálya par 72-es volt, és csak az átalakítások után lett 73-asra „átárazva”. Első győzelme idején edzője, Jose Luis Palacios volt a caddie-je, ezért újra fölkérte a „mestert” a segítségre. Egy estleges újabb sikerhez jó előjelnek mutatkozik, hogy két hete megszerezte második profi győzelmét is, a Santander Golf Tour versenyén Malagában, ráadásul pályarekordot jelentő mínusz kilenccel az utolsó fordulóban!

„Volt egy pár jó ütésem, örülök az eredményemnek, jól érzem magam.” – mondta. „Az is jó, hogy az edzőm segít a játékban, nagyon megnyugtat a jelenléte. Szükségem van rá, néha ideges, vagy inkább izgatott leszek játék közben.”

Hogy lesz-e oka idegeskedésre, azt megláthatjuk majd a harmadik napon.
Lina Boqvistnak már pénteken is volt, mert alig találta el a fairwayt, bár gurításai többször megmentették. A kör vége 74, ez ugye eggyel több csak a par 73-as pályán, így csak eggyel esett vissza, ami a második helyet jelenti. Neki négyütéses előnye van a harmadik helyen osztozó négyes csoport előtt.

A nap folyamán több eagle is született, a norvég Mariell Bruun pedig hole-in-one-t ütött a hatoson egy hetes vasat használva. Mire jó egy hetes vas?!

A cut +7-en lett meghúzva, hatvankilencen játszhatnak tovább a hétvégén.

Cservák László

Képek: Nyuszi ül a fűben



banner ugynoksegi v2 260px

Keresés