Beragadt rajt az EOHT-n


(Fotók Tátrai Béla)

A magyar golfszeretők szerdától szombatig a szlovéniai Moravske Toplice pályájára figyelnek, ugyanis a magyar junior válogatott az itt rendezendő VII. Olimpiai Reménységek Tornáján áll az elütőre. Lássuk, hogyan mutatkozott be a Bertényi Bence, Fülöp Gergő, Kemény Kevin, Kötél Bence, Sárközi Richárd, Somogyi Bence alkotta csapat.

A nemzeti együttesek játékosai az első napot stroke play körrel kezdték, amely egy erőfelmérő volt. Kiderült, hogy az ütésszámok alapján hol állunk a mezőnyben. Fontos megemlíteni, hogy a versenyen csak fiú válogatottal indultunk. A tornán Magyarország mellett Szlovénia, Szlovákia, Németország, Olaszország és Csehország képviselteti magát, a fiúknál 36-an indulóval.

Több ütés benne maradt

Felemás napot zártak versenyzőink szeles körülmények között. A legjobb magyar eredményeket Somogyi Bence és Sárközi Ricsi szállította 79-79 ütéssel, a különbség csak annyi, hogy egyiküknek az első, míg másikuknak a pálya hátsó fele sikerült jobban. Kötél Bence szorosan a nyomukban 80-nal, míg Bertényi Bence 81-gyel jött le. Az újdonsült tatai Húsvét Kupa győztes, Fülöp Gergő csupán 85-öt, addig Kemény Kevin 87-et játszott, így a táblázat hátsó felében zártak.

Eredmények:
T6. Somogyi Bence (+2, +5) 79
T6. ifj. Sárközi Ricsi (+5, +2) 79
T11. Kötél Bence (+5, +3) 80
T14. Bertényi Bence (+2, +7) 81
T30. Fülöp Gergő (+7, +6) 85
T35. Kemény Kevin (+9, +6) 87



banner ugynoksegi v2 260px

Keresés